A dunaújvárosi Angels Női Jégkorong Sportegyesület fennállásának 20 éves évfordulóját ünnepelte az Angels Cup megrendezésével, ahol a gyergyószentmiklósiak is részt vehettek. A hétvégén sorra került eseményen a házigazda együttes mellett a KMH Budapest és a Hatvani Gigászok voltak a székely lányok ellenfelei.
Két mérkőzésüket nagy különbséggel, a harmadikat nagy csatában nyerték meg és seperték be az első helyért járó trófeát.
„Nagyon színvonalas tornán vehettünk részt, ahol mindegyik találkozón alaposan oda kellett tennünk magunkat. Az első két meccs eredménye talán azt mutatja, hogy nagyon sima volt, de ez csalóka” - összegez Laczkó Levente, a Fox Hockey vezetője.
Az első összecsapást a KMH Budapest csapatával vívták szombaton a gyergyószentmiklósi lányok, itt mutatkozott be először a rókák mezében a Csíkszeredából átigazolt Szekeres Edit, aki öt góllal járult hozzá a sikerhez. Mellette még Fehér Nikolett kettő és Máthé Blanka találata hozta a 8–1-es győzelmet.
Még ugyanaznap a Hatvani Gigászokkal is összecsaptak, és a jelek szerint jó kondiban vannak, kicsit sem látszott a fáradtság, ellenben a jobb játéktudás igen: 11–2 lett az eredmény. Itt Szekeres Edit újra ötször volt eredményes. További gólszerzők: Fehér Nikolett 2, Bende Júlia 2, Bálint Anna-Regina, Sütő Örsi.
Vasárnap a házigazda Dunaújvárosi Angels következett, és itt már igazi kupadöntőhöz illő mérkőzésre került sor. A rókalányok küzdeni akarásból is remekül vizsgáztak, 4–2-es sikerrel zárták a tornát. Gólszerzők: Szekeres Edit 2, Fehér Orsolya, Bende Júlia.
A torna legjobb játékosa díját a 12 gólos Szekeres Edit vehette át – teljesen megérdemelten.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!