Hirdetés

Különös rájátszás kezdődik az NHL-ben

Az északi csoportban Toronto–Edmonton párharc is kialakulhat a rájátszás második fordulójában
Fotó: nhl.com

MTI
2021. május 14., 15:29

Szombaton rajtol a sok szempontból különös rájátszás az észak-amerikai profi jégkorongligában. A furcsa helyzetet a koronavírus-járvány okozta: úgy kezdődik el a playoff, hogy közben az északi, kanadai csoportban még nem zárult le az alapszakasz, mert korábban több csapat is hetekig nem játszhatott.

MTI
2021. május 14., 15:29

Szintén problémát jelent, hogy Kanada változatlanul csak kéthetes karanténnal fogad látogatókat az Egyesült Államokból. A rájátszás első két körét csoporton belül rendezik, így legkésőbb egy hónapon belül el kell dőlnie, hogy a legjobb négy közé jutó egy kanadai és három amerikai csapat miként találkozik majd egymással.

Az NHL vezetői a kanadai hatóságok válaszára várnak, hogy lehet-e majd karantén nélkül utazni a két ország között, vagy esetleg – úgy mint tavaly – buborékban kell megtartani a harmadik kört, és esetleges kanadai továbbjutás esetén a nagydöntőt.

Kanadában változatlanul zárt kapuk mögött, míg a déli szomszédban korlátozva, de így is több ezer fős szurkolósereg előtt tartják a meccseket.

Hirdetés

A rájátszás szombaton rajtol a pikáns Washington Capitals-Boston Bruins párharccal. Az alapszakaszban a győzelmeket tekintve 4-4-re állnak a felek, ugyanakkor a fővárosiaknál Alekszandr Ovecskin és másik négy sztár sérülés után tért vissza, és még nincsenek csúcsformában.

A csata kiemelt egyénisége a szlovák óriás, a 44 éves, 206 centis Zdeno Chara lesz, aki 14 idényt húzott le a 2011-ben Stanley Kupa-győztes Bruinsban, mielőtt a szezon előtt a Capitalshoz igazolt.

A keleti csoport másik párharcában a Pittsburgh Penguins találkozik – először vasárnap – a New York Islandersszel, amelyet az alapszakasz nyolc felvonásából hatszor legyőzött. Sidney Crosby, a világ egyik legjobbja pályafutása során 75 mérkőzésen 122 pontot (39 gól, 83 gólpassz) termelt a Szigetlakók ellen, egyetlen más klubbal szemben sincs ilyen kiváló mutatója.

A középső csoportban a Carolina Hurricanes esélyesként meccsel a Nashville Predatorsszal, hétfői kezdéssel, hiszen nyolcból hatszor is legyőzte idén. A másik párharc viszont történelmi: vasárnap először találkozik NHL-rájátszásban két floridai együttes, a Panthers és a címvédő Tampa Bay Lightning.

A Hurricanes favoritnak számít párharcában •  Fotó: Kevin Sousa/NHLI Galéria

A Hurricanes favoritnak számít párharcában
Fotó: Kevin Sousa/NHLI

Az alapszakaszban ugyan a Panthers jobb volt (5–3), ám a riválishoz most tér vissza két nagyágyú, a csípőműtéten átesett Nyikita Kucserov, valamint a lábsérüléssel kezelt Steven Stamkos. A Florida – a harmadik szezonjában – 1996-ban még döntős volt, azóta viszont nem nyert playoff-párharcot. A közelmúltban az elmúlt három meccset a Panthers nyerte, az utolsót úgy, hogy 154 perc kiállítást osztottak ki, főleg verekedések miatt.

A nyugati divízióban az alapszakaszban első Colorado Avalanche – amely a Stanley Kupa fő esélyesének számít – a 2019-es bajnok St. Louis Blues-zal csap össze hétfői rajttal.

A denveriek az alapszakaszban nyolcból ötször verték ellenfelüket, a német Philipp Grubauer a kapuban, Nathan MacKinnon pedig támadásban sziporkázott, utóbbi 14 pontot gyűjtött.

A Vegas Golden Knights ugyanakkor vasárnaptól úgy élvezi a hazai pálya előnyét a Minnesota Wilddal szemben, hogy ötször is kikapott tőle az alapszakaszban. Az év újonca cím fő várományosa, az orosz Kirill Kaprizov hatszor is betalált a Vegasnak.

A koronavírus-járvány okozta csúszás miatt északon, a kanadai csoportban csak szerdán indul a playoff. Meglepetés lenne, ha az Edmonton Oilers nem jutna tovább a Winnipeg Jetsszel szemben: kilencből hétszer, az utolsó hat felvonásból mindig (21–7-es gólkülönbséggel) legyőzte riválisát a pontlistát megnyerő, jelenleg 104 pontos Connor McDavid vezérletével.

Utolsóként majd a Toronto Maple Leafs és történelmi riválisa, a Montreal Canadiens kezdi a rájátszást, csütörtöktől. Az alapszakaszban tízszer meccseltek, hétszer a 2001 után ismét csoportot nyerő Toronto diadalmaskodott főként a góllövőlistát vezető, egy csatával a vége előtt 41 találatnál járó Auston Matthews révén. A liga történetében ez a két csapat nyerte a legtöbbször meg a Stanley Kupát (a Canadiens 24-szer, a Leafs 13-szor), ám 41 év után találkoznak ismét a rájátszásban.

A sportág szülőhazája utoljára 1993-ban adott bajnokot – akkor a Montrealt –, azóta kizárólag amerikaiak diadalmaskodtak.

Most a koronavírus-járványban érvényes lebonyolítás alapján egy kanadai csapat lesz a négy között, és onnan még két párharcot kell nyerni a végső sikerhez. A legjobb négy közé jutó csapatokat az alapszakasz-eredményeik alapján újra rangsorolják, és ez alapján az első a negyedikkel, a második a harmadikkal találkozik az elődöntőben.

Idén nincs a hagyományos kelet-nyugat felosztás. Minden párharc az egyik csapat negyedik sikeréig tart.

Az elmúlt tíz kiírás Stanley Kupa-győztese:
2020: Tampa Bay Lightning
2019: St. Louis Blues
2018: Washington Capitals
2017: Pittsburgh Penguins
2016: Pittsburgh Penguins
2015: Chicago Blackhawks
2014: Los Angeles Kings
2013: Chicago Blackhawks
2012: Los Angeles Kings
2011: Boston Bruins
A rájátszás első körének párosítása:
Nyugati csoport:
Colorado Avalanche (1.)–St. Louis Blues (4.)
Vegas Golden Knights (2.)–Minnesota Wild (3.)
Középső csoport:
Carolina Hurricanes (1.)–Nashville Predators (4.)
Florida Panthers (2.)–Tampa Bay Lightning (3.)
Északi csoport:
Toronto Maple Leafs (1.)–Montreal Canadiens (4.)
Edmonton Oilers (2.)–Winnipeg Jets (3.)
Keleti csoport:
Pittsburgh Penguins (1.)–New York Islanders (4.)
Washington Capitals (2.)–Boston Bruins (3.)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

A norvég hokiválogatott története legragyogóbb pillanatait éli

Története során először játszhat elődöntőt Norvégia az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, ellenfele a házigazda Svájc lesz, míg a másik ágon Kanada–Finnország párharcot rendeznek.

Már a hokivébé negyeddöntőjében megismétlődik az olimpiai finálé

Kialakult a negyeddöntő mezőnye a Svájcban zajló 2026-os jégkorong-világbajnokságon: a keddi csoportzáró mérkőzések után eldőlt, hogy már a nyolc között összecsap egymással az olimpiai döntő két résztvevője, a Kanada és az Egyesült Államok.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!