A címvédő Gyergyói HK az UTE vendégeként kezdi az idényt, míg a Csíkszeredai Sportklub a DEAC otthonában lép jégre. A legutóbbi döntős Brassói Corona az újonc Háromszéki Ágyúsokat fogadja, a DVTK Jegesmedvék pedig Dunaújvárosban kezdenek.
A FEHA19 és a BJAHC két nappal később, szeptember 20-án mutatkozik be. A fehérváriak a Gyergyói HK-t látják vendégül, a magyar bajnok fővárosiak pedig a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadják.
Az új idényben a megszokott pénteki és vasárnapi játéknapok mellett csütörtökönként is rendeznek mérkőzéseket, összesen kilenc alkalommal. Az első ilyen forduló szeptember 24-én lesz.
Ez a nap történelmi jelentőségű lesz a Háromszéki Ágyúsok számára, hiszen az újonc ekkor játssza első hazai Erste Liga-mérkőzését. Az ellenfél a Dunaújváros lesz.
A karácsonyi időszakban ezúttal is sűrű lesz a program. December 26. és január 2. között minden együttes négy mérkőzést játszik.
Az alapszakasz február 7-én zárul, minden csapat négyszer találkozik egymással, így minden együttesre 36 mérkőzés vár.
Az Erste Liga 2026–2027-es alapszakaszának menetrendje itt érhető el.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!