Túl vannak a sérüléshullámon a csíkszeredai együttes játékosai, akik a legutóbbi két Erste ligás találkozójukra a DVTK, illetve a MAC ellen szűkebb kerettel tudtak kiállni, többjüket – Potapov, Szcsasztlivij, Valchar, Brnak, Papp – kellett nélkülöznie a Leo Gudas–Hozó Levente edzőpárosnak.
A hét elején a korábbi hiányzók viszont beálltak a sorba a két Bukaresti Steaua elleni román bajnoki meccsre, és „húzták is a szekeret” a sima győzelmek felé. Az U20-as világbajnokságon szereplő fiatalok továbbra is hiányoznak.
Nem lesz könnyű dolga a Sportklubnak, hiszen a jó játékerőt képviselő Ferencvárosnak, illetve a bombaformában levő és remekül erősítő Dunaújvárosnak is nagyon kellenek a pontok.
Közvetlen riválisok találkoznak, és bár még sok pont van játékban az alapszakasz végéig, könnyen meglehet, hogy e csaták sorsdöntőek lesznek a végkimenetelt illetően.
Az viszont biztos, hogy a Ferencváros ellen Peter Fabus nem léphet jégre, miután a Fegyelmi Bizottság egy meccsre eltiltotta.
„Közvetlen riválisok ellen lépünk jégre, és úgy kell játszanunk, mintha döntő lenne, amennyiben a célunkat el akarjuk érni, és be akarunk kerülni az alapszakasz végén a legjobb négy közé.
A győzelem szándékával lépünk jégre mindkét meccsen, de egyelőre csak a Ferencvárosra gondolunk” – mondta el Hozó Levente másodedző.
A MAC Budapest 5–1-re győzött az osztrák Vienna Capitals farmcsapatának otthonában a jégkorong Erste Liga egyetlen szerdai mérkőzésén. Az eredmény: EV Vienna Capitals II. (osztrák)–MAC Budapest 1–5 (0–3, 0–2, 1–0).
Az Erste Liga állása
1. Miskolci Jegesmedvék 57 pont (21 meccs)
2. MAC Budapest 48 (23)
3. Dunaújváros 39 (21)
4. Csíkszeredai Sportklub 36 (23)
5. Ferencváros 34 (21)
6. Újpesti TE 34 (21)
7. Brassói Corona 27 (23)
8. Fehérvári Titánok 22 (22)
9. Vienna Capitals II. 3 (25)
Program
Pénteken: Ferencváros–Sportklub (19 óra) és Titánok–Brassó (19.30).
Szombat: Dunaújváros–Sportklub (19.00) és Újpest–Brassó (19.30).
Vasárnap: Vienna II.–Ferencváros (18.50).
Hétfő: Újpest–Miskolc (21.00).
December 21. (csütörtök): MAC–Újpest (21.00).
December 22. (péntek): Ferencváros–Miskolc (19.00) és Dunaújváros–Titánok (19.00).
December 26. (kedd): Miskolc–Újpest (16.45), Sportklub–Brassó (19.00), Ferencváros–Titánok (19.00) és MAC–Dunaújváros (20.00).
December 28. (csütörtök): Sportklub–Vienna II. (19.00), Dunaújváros–Miskolc (19.00), Újpest–Ferencváros (19.00) és Titánok–MAC (19.30).
December 29. (péntek): Brassó–Vienna II. (18.30).
December 30. (szombat): Brassó–Csíkszereda (18.30), Miskolc–Titánok (19.00), Újpest–Dunaújváros (19.30) és MAC–Ferencváros (20.00).
Gyökeres változást hozott a klub életében az élvonalból való kiesés: a labdarúgó 2. Liga idei szezonjára szinte teljesen kicserélődött a Sepsi OSK kerete. Az átigazolási időszak végéhez közeledve 13 érkező és 13 távozó játékost számolhatunk.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Orvosi ellátásra szorult azt a 18 éves fiatal, aki menekülni próbált a rendőrök elől miután lebukott, hogy rendszám nélküli kvaddal közlekedik.
Nemcsak a parajdi sóbánya katasztrófájáért felelősök adminisztratív és büntetőjogi elszámoltatása topog egy helyben, hanem a bánya jövőjével kapcsolatban sem körvonalazódik egyértelmű álláspont.
Tekintettel kell lenni a nemzetközi energetikai infrastruktúra részét alkotó országok érdekeire, és Szlovákia nem akar részese lenni az energetikai infrastruktúrát érintő játékoknak – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!