Hirdetés

Kiütötte a GYHK a Sportklubot, tovább tart a csíkiak vesszőfutása

A GYHK egyértelműen felülkerekedett a Sportklubon
Fotó: Szász Adorján

Csak az első harmad volt szoros, aztán egyre inkább megmutatkozott a gyergyói fölény a vasárnap esti székely hokirangadón, amelyen 7–1-re nyert a GYHK Gyergyószentmiklóson.

A székely rangadó adott megfelelő alkalmat arra, hogy a Gyergyói Hoki Klub teljesítse az ígéretét. Az Erste Liga megnyerése után Böjte Csaba alapítványának, az általa felkarolt gyerekeknek ajánlották fel az új szezon első hazai mérkőzésének teljes bevételét. A meccs előtti percekben adták át az adományt, közel 25 ezer lejt.

A házigazda gyergyóiak kezdték lendületesebben a mérkőzést, egymás után kellett nagyokat védenie Adorjánnak. A csíkiak első kapura lövése a 6. percben történt. Azonban innen ők jöttek lendületbe, és első emberelőnyüket kihasználva Becze révén meg is szerezték a vezetést. Az egyenlítés Orbán góljával sikerült a piros-fehéreknek, akik szintén az első létszámfölényes lehetőségüket értékesítették.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Hirdetés

A második harmadot is a jótékonysági akció vezette fel, a korongot Nyilka Ildikó, a koraszülött gyerekeket segítő Plüss Kommandó szervezet vezetője dobta be. A GYHK mostantól a következő tíz hazai mérkőzésen tombolasorsolásokat szervez, melynek bevételét arra fordítják, hogy a csíkszeredai Megyei Kórház koraszülött osztálya egy 42 ezer eurós életmentő gépet kaphasson, illetve a gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi kórházakba az újszülött kisbabák első napjait segítő termékek érkezhessenek.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

A középső húsz percben végig gyergyói fölény jellemezte a játékot, és előbb Szigeti, majd a hazaiak második emberelőnyében Vincze Péter növelte a gólok számát. Így kétgólos különbség állt az eredményjelzőn, de a helyzetek száma alapján akár nagyobb is lehetett volna.

A harmadik harmadra teljesen szétesett a Sportklub, és ennek négy gyergyói találat lett az eredménye.

A GYHK zsinórban hatodszor győzte le a Sportklubot, amely sorozatban hetedszer kapott ki az idei Erste Liga szezonban.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:

Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub 7–1 (1–1, 2–0, 4–0).

Gólszerzők: Brance Orbán (17. perc), Szigeti Ákos (25.), Vincze Péter (34.) Chris Bodó (41., 58.) Császár Hunor (48.), Matias Haaranen (54.) illetve Becze Tihamér (12.).

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Harmadik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Újpesti TE UTE
5
5
0
0
0
20-6
15
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
7
4
1
0
2
30-21
14
3
Brassói Corona Brassó
6
3
1
0
2
20-20
11
4
DVTK Jegesmedvék DVTK
6
2
1
1
2
19-14
9
5
FTC-Telekom FTC
3
2
1
0
0
20-8
8
6
Budapest JAHC BJAHC
6
1
2
1
2
23-20
8
7
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
6
2
0
1
3
13-16
7
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
6
2
0
1
3
13-22
7
9
Debreceni EAC DEAC
6
1
1
0
4
14-28
5
10
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
7
0
0
3
4
19-36
3
Csíkszeredai Sportklub:
3 hozzászólás
Hirdetés

Ajánljuk még

Szorul a hurok: a riválisok könyörtelenül megbüntették a Sepsi OSK botlását (videóval)

Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.

A Maior testvérpár hátát nézte a Hargita Rali mezőnye

Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.

Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Marad kék-fehér színekben az orosz kapus, építkezik a Csíkszeredai Sportklub

Szerződést hosszabbított Nyikita Melnicsuk a Csíkszeredai Sportklub kapusa, miközben a csapat már a következő idényre készül, egy gyenge szezon után új alapokra helyezve az építkezést. Legalábbis ezt írják a közösségi oldalukon.

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

Hosszabbítások döntöttek Bukarestben, lezárult a román jégkorongbajnokság

Két bukaresti alsóházi mérkőzéssel befejeződött a 2025–2026-os romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokság. A kilenccsapatos pontvadászatban öt erdélyi és négy regáti együttes volt érdekelt.

Önbizalommal gazdagodott a GYHK, megérezte a hiányzókat a Corona

A Gyergyói Hoki Klub győzelmével zárult a romániai jégkorongbajnokság négyes döntője, amely megvédte címét a Brassói Coronával szemben. A párharcot követően a két együttes igazgatója, illetve vezetőedzője nyilatkozott a Székely Sportnak.

Aranygóllal védte meg bajnoki címét a Gyergyói Hoki Klub

A hatvan perc nem volt elég a romániai jégkorongbajnokság győztesének kihirdetésére. Három döntetlennel zárult harmad után Császár Hunor hosszabbításban szerzett találatával ismét a Gyergyói Hoki Klub hódította el a trófeát.

Legyűrte a Sportklubot, megvan a Háromszéki Ágyúsok első érme

Biztosan emlékezetes marad a Háromszéki Ágyúsok számára 2026. március 7-e: a fiatal csapat megszerezte történetének első érmét. A romániai jégkorongbajnokság bronzmérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub ellen arattak 5–2-es győzelmet.

Elmaradt az Ágyúsok feltámadása, a párharc közepén nem kegyelmezett a Corona

A Háromszéki Ágyúsok nem tudtak csodát tenni és papírformát borítani, a Brassói Corona fölényesen győzött pénteken este és bejutott a romániai jégkorongbajnokság döntőjébe, ahol a GYHK-val csap össze.

Minden tekintetben felülmúlta a Sportklubot, fölényesen jutott döntőbe a GYHK

Lényegesen jobb volt a Gyergyói Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklubnál a bajnokság brassói final fourjának első elődöntőjében. Ez a tabellán is igazolódott, a piros-fehérek sima 5–0-s sikerrel jutottak be a fináléba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!