Hirdetés

Kiütötte a GYHK a Debrecent

A középső húsz percben lehokizták a házigazdákat a gyergyóiak. Korábbi felvétel
Fotó: Fucskó Tamás

2022. augusztus 29., 21:53

Harmadik felkészülési mérkőzésén is magabiztos győzelmet aratott a Gyergyói Hoki Klub. A piros-fehérek ezúttal a DEAC csapatát verték 6–0-ra.

2022. augusztus 29., 21:53

A kapuban ezúttal Demeter kapott szerepet, és bemutatkozhatott Györfy és Tódor is, akik az első két találkozón még nem léptek jégre. A túloldalon Hetényi hiányzott a vasak közül.

Hirdetés

Az első harmadban egy gól esett, amikor Bodó folytatta a tavalyi szezonban és az idei korábbi két meccsen is megszokott góltermelést.

A DEAC számára ez volt az ötödik edzőmeccs, és az előző négyet meg is nyerték a debreceniek, most is egy szoros, izgalmas játékot lehetett jósolni.

Azonban nem így történt, a középső húsz percben lehokizták a házigazdákat a gyergyóiak, a második szünetben már 0–5 állt az eredményjelzőn.

A záró játékrészben Vincze Péter állította be a 0–6-os végeredményt. Ez a 6 lőtt gól mellett azt is jelenti, hogy Demeter érintetlenül meg tudta őrizni a hálóját.

A Gyergyói Hoki Klub tehát mindhárom magyarországi felkészülési mérkőzését megnyerte (korábban egyformán 5–2-re verte a DVTK csapatát és a szlovákiai elitligás Érsekújvárt).

Szilassy Zoltán legénysége pénteken már hazai közönség előtt bizonyíthat, amikor a Gyilkos-tó Kupa nyitányán a Galaci CSM lesz a vendég Gyergyószentmiklóson.

Jégkorong, felkészülési mérkőzés:

Debreceni EAC–Gyergyói HK 0–6 (0–1, 0–4, 0–1).
Gólszerzők: Bodó Chris, Sárpátki Tamás, Matias Haaranen, Györfy Tihamér, Orbán Brance, Vincze Péter.

 

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

A romániai női hokiválogatott is bemutatkozik a Nemzetek Európai Kupájában

Első alkalommal rendezik meg idén a női jégkorong-válogatottak számára kiírt Nemzetek Európai Kupáját, amelyben a romániai együttes is szerepel, ráadásul tornaházigazda lesz.

A csíki és a gyergyói női hokisok is nyertek a Három Nemzet Női Jégkorongtornán

Minkét székelyföldi csapat nyert a Gyergyószentmiklóson zajló Három Nemzet Női Jégkkorongtorna szombati játéknapján. A Sportklub szoros küzdelemben, a Fox Hockey simán verte riválisát.

Gyergyói és bolgár győzelemmel kezdődött a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Két szoros, izgalmas meccsel indult pénteken a Három Nemzet Női Jégkorongtorna. Miután Bulgária válogatottja legyőzte a török BuzAdam csapatát, a székely női hokiderbin a gyergyói lányok felülmúlták a csíkiakat.

Három nemzet négy női jégkorongcsapata találkozik Gyergyószentmiklóson

Három nemzet négy csapata találkozik szeptember 18–20. között a gyergyószentmiklósi műjégen. A nemzetközi női jégkorongtornán a házigazda Fox Hockey mellett a Csíkszeredai Sportklub, a török Buz Adam SK és Bulgária válogatottja lép jégre.

Gyergyóban maradt a jégkorong Román Kupa

Végletekig kiélezett csata, kétszeri egyenlítés, és hosszabbítás után dőlt el a jégkorong Román Kupa döntője. A Gyergyói Hoki Klub vasárnap kora este visszavette a trófeát a rivális Brassói Coronától.

A Háromszéki Ágyúsok nyerték a bronzot a Román Kupában

A Háromszéki Ágyúsok örülhettek a jégkorong Román Kupa kisdöntője után. László Arnold verhetetlen volt ezen a meccsen, a mezőnyjátékosok pedig négyszer is betaláltak a Steaua ketrecébe, így Háromszékre kerülnek a bronzérmek.

Vágott egy ötöst az Ágyúsoknak, fölényesen jutott kupadöntőbe a GYHK

Nem tudták megnehezíteni a Gyergyói Hoki Klub dolgát a Háromszéki Ágyúsok, a piros-fehérek 5–0-s győzelemmel jutottak be a jégkorong Román Kupa döntőjébe, ahol vasárnap délután a Brassói Coronával csapnak össze.

A Ferencváros nyerte a jégkorong Szuperkupát

A címvédő FTC-Telekom csütörtökön este 3–2-re legyőzte a magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémia HC-t a jégkorong Szuperkupáért rendezett mérkőzésen a Tüskecsarnokban.

Elérhetők a jegyek a jégkorong Román Kupa négyes döntőjére

Hétvégén Gyergyóremetén rendezik a jégkorong Román Kupa négyes döntőjét. A sportági szövetség kedden délután közölte, hogy elindult az internetes jegyértékesítés.

Az olimpiai ezüstérmes ellen indítja a hokivébét a magyar válogatott

Elkészítették a májusi, németországi jégkorong-világbajnokság menetrendjét a szervezők. Majoross Gergely együttese sorozatban harmadszor szerepel az elit mezőnyben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!