Hirdetés

Kitartott a GYHK korai előnye a székely hokirangadón

Az utolsó pillanatig nyílt volt a pontok sorsa
Fotó: Szász Adorján

Az első harmadban pár fokkal jobb volt a Gyergyói Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklubnál, és az akkor megszerzett előny elég volt a győzelemhez. Az utolsó pillanatig nyílt volt a pontok sorsa, de aztán ezek Gyergyóban maradtak.

2025. november 26., 21:09

Minden adott volt ahhoz szerda este, hogy egy igazán emlékezetes székely hokirangadót láthasson a Remete Ice Aréna közönsége. Az új létesítmény csaknem zsúfolásig telt és mindkét tábor odatette magát, hogy fergeteges hangulatot varázsoljon. A rendezők is külön készültek, a Gyergyói Hoki Klub játékosai magasra csapó lángnyelvek között érkeztek a jégre. Aztán elindult a játék a kilenc pontért.

Hirdetés

A piros-fehérek uralták a mérkőzés elejét, láthatóan csak idő kérdése volt, hogy mikor születik meg a vezetés. Ez a 12. percben jött el, amikor Szigeti lövése még kivágódott a kapuvasról, de Imre botjáról már Melnyicsuk mögé került a korong. Gól volt és az maradt a videózás után is.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Nemsokára emberelőnybe kerültek a hazaiak, amivel nem igazán tudtak mit kezdeni, a jól védekező Sportklub ezt kibekkelte.

De mindjárt utána mégis 2–0 lett, Vincze növelte a különbséget.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

A harmad végén a vendégek is emberelőnyhöz jutottak, ami áthúzódott a középső harmadra is, de ők sem voltak eredményesek.

Kemény, de sportszerű küzdelem folyt, kevés igazán nagy helyzettel.

A 35. percben Bodó lőhette volna a harmadik GYHK gólt, de a vason csattant a lövése.

Ami itt kimaradt bement a túloldalon, Becze szépített. Így szoros 2–1-es állásnál jöhetett a harmadik játékrész.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Zajlott tovább a küzdelem, mindkét fél nagyon figyelt, hogy ne adjon teret a riválisnak. A fáradtság is kezdett látszani, nőtt a rossz passzok száma, nem is volt sok igazán veszélyes lehetőség. Ami pedig volt, azokat Rinne és Melnyicsuk is magabiztosan védte.

A végjáték sem hozott változást az eredményjelzőn, egy góllal megnyerte a küzdelmes székely rangadót a Gyergyói Hoki Klub. Ezzel pedig triplán három pontot szerzett a három versenysorozatban.

Jégkorong Erste Liga, romániai bajnokság és Román Kupa:
Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub 2–1 (2–0, 0–1, 0–0).
Gólszerzők: Imre Patrik (12.), Vincze Péter (16.), illetve Becze Tihamér (35.).

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Brassói Corona Corona
19
14
0
1
4
78-53
43
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
18
14
0
0
4
79-37
42
3
Újpesti TE UTE
18
11
1
0
6
71-51
35
4
DVTK Jegesmedvék DVTK
18
9
1
1
7
59-51
30
5
Debreceni EAC DEAC
18
6
2
5
5
62-54
27
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
19
7
1
2
9
54-57
25
7
Budapest JAHC BJAHC
17
5
3
0
9
54-57
21
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
19
4
0
1
14
43-85
13
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
18
2
2
0
14
46-101
10

Jégkorong, romániai bajnokság, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
16
14
0
0
2
110-28
42
2
Brassói Corona Brassó
16
11
2
0
3
99-46
37
3
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
16
11
0
1
4
113-41
34
4
Bukaresti Red Hawks Red Hawks
16
9
1
0
6
95-52
29
5
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
9
0
1
6
92-41
28
6
Bukaresti Steaua Steaua
16
8
0
1
7
104-50
25
7
Galaci CSM Galac
16
4
0
1
11
50-72
13
8
Sapientia U23 Sapientia
16
2
1
0
13
43-95
8
9
Sportul Studențesc Sportul
16
0
0
0
16
26-307
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Spanyolország a világ tetején, nem sikerült a címvédés Argentínának

Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.

Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Ez is érdekelheti

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Visszahozzák a rájátszást a romániai hokibajnokságba

Új lebonyolítási rendszerrel rajtol a 2026–2027-es romániai jégkorongszezon. Módosul a felnőtt bajnokság és a Román Kupa menetrendje, változnak az utánpótlás-sorozatok, miközben az ország újabb világbajnokság megrendezésére készül.

Staffan Lundh: mindent megteszünk, hogy újra győztesek legyünk

A Csíkszeredai Sportklub a napokban hozta nyilvánosságra új vezetőedzőjének kilétét. A posztra a szurkolók számára korábbról már ismerős Staffan Lundh érkezik, aki most a Székely Sport kérdéseire válaszolt.

Megállapodott ponterős hátvédjével a Brassói Corona

A következő idényben is a Brassói Coronát erősíti Pavlo Boriszenko. A rutinos ukrán hátvéd immár kilencedik szezonját kezdi meg a Cenk alatti együttesnél, amely az elmúlt hetekben sorra jelentette be meghatározó játékosai szerződéshosszabbítását.

Húsz év után visszatért a Sportklub kispadjára a svéd vezetőedző

Ritka, hogy már július elején eldől a vezetőedző személye a Csíkszeredai Sportklubnál. A nagy múltú székelyföldi jégkorongcsapat a svéd Staffan Lundhot nevezte ki, aki közel húsz év után tér vissza a kék-fehérek kispadjára.

Tovább erősödik a Corona, újabb két alapemberrel egyeztek meg

Folytatja a keret megerősítését a Brassói Corona jégkorongcsapata, amely újabb két meghatározó játékosa szerződéshosszabbítását jelentette be. A következő idényben is a sárga-kék mezt viseli Rokaly Szilárd és Részegh Tamás.

Újabb két alapember hosszabbított, folytatja a keretépítést a Brassói Corona

A Brassói Corona újabb két hosszabbítást jelentett be a 2026–2027-es jégkorongidény előtt. A klub közlése szerint Rokaly-Boldizsár Richárd és Gajdó Tamás is a sárga-kékeknél folytatja pályafutását.

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!