A tájékoztatás szerint a 63 éves amerikai tréner a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője marad, s a két feladatot egyszerre látja el. A válogatott vezetésére vonatkozó megállapodás további egy szezonra vonatkozó opciót tartalmaz.
„Azt szeretném, hogy amikor a szurkolók eljönnek a meccseinkre, azt érezzék, hogy a játékosoknak fontos a válogatott, dolgozni, küzdeni akarnak. Nem ígérhetek győzelmeket vagy eredményeket, de remélem, hogy lesz részünk győzelemben, és el is hisszük, hogy képesek vagyunk nyerni" – jelentette ki Contstantine, hozzátéve, abban bízik, hogy a magyar válogatott hokisokat csapattá lehet formálni, és a szurkolók látják majd, hogy a játékosok keményen dolgoznak, versenyképes együttest alkotnak, illetve csapatként küzdenek.
Az új kapitány célja az, hogy megbízatásának ideje alatt a magyar jégkorong minden szintjén előrelépés történjen
– írta az MJSZ.
Constantine az észak-amerikai ligában (NHL) volt a San Jose Sharks, a Pittsburgh Penguins és a New Jersey Devils főedzője is, később a francia, a svájci és a lengyel ligában, valamint Dél-Koreában is dolgozott. A fehérvári együttest tavaly nyár óta irányítja, a csapat pedig legutóbb az osztrák bázisú liga (ICEHL) döntőjéig jutott.
A magyar válogatott előző kapitánya, Sean Simpson a május elején véget ért ljubljanai divízió I/A világbajnokság után nem hosszabbított szerződést. Irányításával a magyarok másodikak lettek a vb-n, így 2008 és 2015 után, harmadszor jutottak fel a világ legjobbjai közé.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!