Mivel a Koreai Köztársaság együttese délután kikapott Litvániától, ezért a magyaroknak elegendő lett volna pontot szerezniük a házigazda ellen az elitbe kerüléshez. A magyarok tétmérkőzésen még soha nem tudták legyőzni a riválist, tízből tíz vereség volt a mérleg, ráadásul az utolsó hét vb-meccsen csupán öt lőtt gólra voltak képesek.
A szlovénokat eddig nem hozta lázba a torna, a szállodákban és az éttermekben azt kérdezték, hogy miért van olyan sok magyar szurkoló. A házigazda meccsein az első két fordulóban fél ház volt, és most először telt meg a Tivoli Aréna, ami 5000 nézőt jelentett. A már Ljubljanában tartózkodó magyar drukkerek, közel ezren a meccs előtt a belvárosban gyülekeztek, és jó hangulatban, énekelve együtt vonultak a csarnokhoz.
Sean Simpson szövetségi kapitány ezúttal is a remek formában lévő Rajna Miklósnak szavazott bizalmat, de a magyar kapus már a 31. másodpercben gólt kapott. Ziga Jeglic takarásból leadott lövésénél esélye sem volt. Mezőnyfölényben voltak a hazaiak, sokat lőttek, egyszer Rajna a maszkjával védett. A harmad derekán már 10-1 volt a kapuralövés. Macaulay Scott kiállítása alatt Rajnának ismét bravúrra volt szüksége, hogy ne változzon az állás. Ahogy kijött a nyomásból a vendégcsapat, egyenlített: Erdély Csanád értékesítette Terbócs István tökéletes passzát. A Fehérvár csatára negyedik gólját lőtte Ljubljanában.
A korábbinál kiegyenlítettebb volt a második harmad, Sofron István előtt adódott komoly helyzet, ám Gasper Kroselj hárított. A 27. percben viszont előbb egy kontrát váltott gólra Robert Sabolic, majd öt (!) másodperc múlva Horváth Milán bizonytalankodását Ziga Pance használta ki. A Fehérváron légióskodó Anze Kuralt kiállítását kivédekezte a házigazda, azonos létszámnál viszont már Rajnának akadt dolga.
A harmadik harmad Erdély büntetése miatt hazai emberelőnnyel indult, ám Sabolicot is kiküldték. A 46. percben a szlovén kapuba került a pakk, ám kiderült, hogy sok magyar játékos volt a jégen, így nem szépítés lett, hanem emberhátrány. Gól nem esett, ám Erdély megint ülhetett ki magasra tartott botért. Kuralt szólóját védte Rajna, majd a hajrában Magosi Bálint kapott 2+2 perces kiállítást, amit Sabolic és Ken Ograjencek használt ki kilenc másodperc különbséggel. Utóbbi kísérlete Macaulay korcsolyájáról pattant be.
Így maradt a rossz sorozat Szlovénia ellen, immár 11-ből 11 a vereség a vb-ken. A magyar csapat utoljára 1996-ban tudott tétmeccsen egynél több gólt ütni a riválisnak. Sikerével a szlovén válogatott jövőre az elitben szerepel.
A vereség ellenére azonban a magyar csapat akár már szombaton továbbjut, ha Románia nem nyer alapjátékidőben Litvánia ellen. Amúgy biztosan a vasárnapi pontszerzés érne elit vb-s szereplést. A Simpson-csapat már csak akkor nem juthat fel, ha Románia szombaton és vasárnap is nyer, míg a Koreai Köztársaság nem győzi le alapjátékidőben Szlovéniát. Amennyiben az ázsiai együttes nyerne a házigazda ellen, abban az esetben maradna el a magyar feljutás, ha Romániától négygólos vagy annál nagyobb különbségnél kapna ki a magyar válogatott.
Jégkorong, divízió I/A világbajnokság:
Szlovénia-Magyarország 5-1 (1-1, 2-0, 2-0).
Gólszerzők: Jeglic (1.), Sabolic (27., 58.), Pance (27.), Ograjencek (58.), illetve Erdély (16.)
Korábban:
Litvánia-Koreai Köztársaság 5-3 (2-1, 1-1, 2-1).
Az állás:
1. (és már feljutott) Szlovénia 9 pont/3 mérkőzés,
2. Magyarország 6/3,
3. Litvánia 3/3 (8-9),
4. Koreai Köztársaság 3/3 (8-11),
5. Románia 0/2
A további program:
szombat:
Litvánia-Románia 16.30
vasárnap:
Magyarország-Románia 16.30
Szlovénia-Koreai Köztársaság 20.00
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!