Hirdetés

Kikapott Ukrajnától, mégis dobogós helyen végez a romániai női hokiválogatott

Három diadal után ez az első vereségük
Fotó: Román Jégkorongt-szövetség (FRHG)

Túl vannak már a negyedik játéknapon a csapatok a Zágrábban zajló női divízió 3/A jelű jégkorong-világbajnokságon. A székelyföldiekre épített együttes kikapott Ukrajnától, de eldőlt, hogy az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül dobogós helyen zár.

2024. március 16., 10:50

A romániai női jégkorong-válogatott a divízió 3/A jelű (hatodik értékcsoportú) világbajnokságon vesz részt, amelyet március 11-17. között zajlik Zágrábban, és ahol a házigazda Horvátország mellett Ukrajna, Litvánia, Bulgária és Szerbia ellen lépnek jégre Barabás László tanítványai.

Hirdetés

Az utolsó előtti játéknapon, pénteken a székelyföldiekre épített romániai válogatott a csoportelsőségre esélyes Ukrajna ellen játszott, akiktől négygólos vereséget szenvedett. Az ukrajnai női jégkorong-mozgalom erősebb a romániainál, a mérkőzésen ez meg is látszott: az ellenlábas 35 alkalommal lőtt kapura, a romániai pedig csak 18-szor.

A záróforduló előtt a romániai együttes második helyen áll, biztosan dobogós helyen végez, matematikailag még az első helyre is esélyes.

Női divízió 3/A jelű jégkorong-vb, 4. forduló:

Románia–Ukrajna 1–5 (0–2, 0–1, 1–2).
Gólszerzők: Csiszer Tímea (46.), illetve Daria Cimirenko (14., 19. és 58.), Polina Telehina (29. és 41.).
Kapura lövések: 18–35.
Büntetőpercek: 10–2.
Játékvezetők: Reica Staiger (svájci), Natalie Bertl (német) és Calley Brandon-Laux (amerikai).

Románia: Kurkó Andrea, Nadina Niciu (kapusok) – Clara Sârbu, Ioana Barbul, Csiszér Tímea, Alina Oprea, Sonia Iris David (első sor); Ádám Ágnes, Vasile Anna, Szekeres Edit, Máthé Blanka, Bende Júlia (második sor); Maisa Simina, Denisa Mihalache, Urus Zsanett, Vitos Anna, Bianca Mihai (harmadik sor); Balázs Henrietta, Ravasz Márta, Caryellen Pandrea-Bedrosian (negyedik sor). Stáb: Barabás László (vezetőedző), Varga András (másodedző), Csergő Csaba (kapusedző), Boros Loránd (felszerelés–menedzser), Sándor Erika (csapatmenedzser).

További eredmények: Bulgária–Litvánia 1–4 és Horvátország–Szerbia 1–3.

Korábbi eredmények

1. forduló: Románia–Szerbia 7–0, Ukrajna–Bulgária 9–1 és Litvánia–Horvátország 2–1 (szétlövés után).
2. forduló: Románia–Horvátország 4–2, Szerbia–Bulgária 3–1 és Ukrajna–Litvánia 3–1.
3. forduló: Románia–Litvánia 4–3, Ukrajna–Szerbia 5–4 (hosszabbítás után) és Horvátország–Bulgária 5–1.

Női divízió 3/A jelű vb állása

1. Ukrajna 4 3 1 0 0 22–7 11
2. Románia 4 3 0 0 1 16–10 9
3. Szerbia 4 2 0 1 1 10–14 7
4. Litvánia 4 1 1 0 2 10–9 5
5. Horvátország 4 1 0 1 2 9–10 4
6. Bulgária 4 0 0 0 4 4–21 0

Az utolsó játéknap (vasárnap, március 17.) programja: 13.30 órától Litvánia–Szerbia, 17 órától Románia–Bulgária, 20.30-tól pedig Horvátország–Ukrajna.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Az U18-as hokisok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Csíkkarcfalván gyűlnek össze

November elején edzőtáborba vonul a romániai U18-as és U20-as jégkorong-válogatott. Az utánpótláscsapatok a 2027-es világbajnokságokra készülnek, mindkét korosztály a Divízió II/A jelű tornán szerepel majd.

Az U20-as bajnokságban is legyőzte a Sapientiát a GYHK

Derbit játszott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 csapata a romániai U20-as jégkorongbajnokságban. Ezzel mindenki bemutatkozott az idei sorozatban.

Újabb pontok Felvidéken a GYHK fiataljainak

Egy hosszabbításos vereség és egy győzelem a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapatának legutóbbi két mérkőzésének mérlege a szlovákiai 1. Ligában. A piros-fehér fiatalok a Nagymihályon a HK Dukla Michalovce csapatával találkoztak.

Mindkétszer ugyanolyan eredménnyel múlta felül a Fox Hockey a Sportklubot

Kétszer is összecsapott a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey és a Csíkszeredai Sportklub a romániai női jégkorongbajnokságban. Azonos eredmény született szombaton és vasárnap is. A Csíkmadarasi Bomilact a Sportul ellen szerezte meg első góljait.

Ron Pasco bemutatkozik a román férfi jégkorong-válogatott élén

Huszonöt játékos vesz részt november elején a Tallinnban rendezendő Nemzetek Európai Kupája első tornáján. A mérkőzéseken mutatkozik be a román jégkorong-válogatott új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco.

Kétszer is büntetőpárbajt vívott a GYHK U20-as csapata

Két nagyon szoros mérkőzést játszott a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. A lőcsei együttes ellen mindkétszer döntetlenre végeztek a rendes játékidőben, a büntetőpárbajokban a házigazdák bizonyultak jobbnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!