A pandémia miatt tavaly és idén is törlésre került megmérettetésen a házigazda szlovénok mellett a francia, az osztrák, a dél-koreai, a román és a magyar együttes szerepel.
A nemzetközi szövetség (IIHF) friss döntései közül a magyar szövetség (MJSZ) kiemelte: jövő januárban Győrben rendezik a női U18-as divízió I/A világbajnokságot. Az ugyancsak elhalasztott tornán a magyar együttes ellenfele Szlovákia, Japán, Franciaország, Olaszország és Norvégia lesz.
Az már korábban eldőlt, hogy a tavasszal az utolsó pillanatban elhalasztott női A csoportos vb Calgaryban lesz augusztus 20. és 31. között. Az viszont újdonság, hogy a korábbi tervekkel ellentétben elképzelhető: 2022-ben is összecsapnak az elit csapatai. Korábban úgy volt, hogy a téli olimpia miatt ilyen esemény nem lesz, ám az IIHF most tervezi a jövő évi vb-t, erről szeptemberben tartanak szavazást.
Az A csoportos férfi vb-t Helsinkiben és Tamperében rendezik meg 2022 májusában – írja az MJSZ weboldala.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!