Az alapszakasz első napján három mérkőzést rendeznek: a kupagyőztes DEAC a magyar bajnok FTC-Telekomot fogadja, az UTE a DVTK-t látja vendégül, a Dunaújváros pedig a BJA HC-val találkozik.
Az erdélyi csapatok négymeccses idegenbeli túrával kezdenek, a Gyergyói HK először a DEAC vendége lesz szeptember 20-án, míg a címvédő Csíkszereda a BJA-hoz utazik Káposztásmegyerre 22-én. A Brassó első ellenfele az új idényben a FEHA19 lesz szintén szeptember 22-én – adja hírül az Erste Liga a hivatalos honlapján.
A két tavalyi döntős már szeptember 23-án megmérkőzik, a bajnok Sportklub a Tüskecsarnokban játszik a Ferencváros ellen.
Az alapszakasz a tervek szerint 2023. február 19-ig tart. Az első hat helyezett a negyeddöntőbe jut, a 7-10. helyezettekre rájátszás-kvalifikáció vár három győzelemig.
A teljes menetrend hamarosan elérhető lesz az Erste Liga hivatalos honlapján.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!