A továbbra is veretlen svéd, valamint a házigazda cseh válogatott hatalmas csatában jutott be a legjobb négy közé. Prágában a hazaiak a 27. percben Pavel Zacha testéről bepattanó koronggal szereztek vezetést, és mint később kiderült, ez egyben a négy közé jutást is jelentette.
Ostravában a csoportküzdelmeket százszázalékos mérleggel záró svédek az ősi rivális, olimpiai címvédő finnekkel találkoztak, de csak az 57. percben tudtak betalálni. A rivális lehozott kapus mellett egyenlített a legvégén. Jöhetett a hosszabbítás, ahol emberelőnybe kerültek a svédek, amit ki is használtak.
A kanadaiak, Prágában már az ötödik percben 2–0-ra vezettek a szlovákok ellen. Bár jött a szépítés, a második játékrész elején visszaállt a kétgólos különbség. A záró felvonásban már 5–1 volt az állás, és nem volt kérdéses a kanadai továbbjutás.
A tavaly ezüstérmes németek kapushiba miatt emberelőnyük alatt kerültek hátrányba a svájciakkal szemben, majd még az első szünet előtt újabb gólt kaptak. A németek az éppen Svájcban légiós Dominik Kahun révén szépítettek a meccs derekán, ám a hajrában esett üres kapus gól megpecsételte a sorsukat.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!