Szerdán este, a találkozó kezdeti szakaszában mindkét csapat betalált, ám a hajdúságiak gyorsan magukhoz ragadták az irányítást, és emberhátrányban is növelni tudták előnyüket, ezzel végleg eldöntve a mérkőzést.
Korábban a Ferencváros és a Budapest Jégkorong Akadémia HC is bejutott az elődöntőbe, míg a címvédő Hydro Fehérvár AV19 – amely az osztrák ligában szerepel – automatikusan kvalifikálta magát a sorozat ezen szakaszában.
A Magyar Kupa elődöntőit január 31-én rendezik, a döntőre és a bronzmérkőzésre február 1-jén kerül sor.
Kisorsolták az elődöntők párosításait is, amiből kiderül, hogy a DEAC az FTC-vel, a Hydro Fehérvár AV19 pedig a BJAHC-val mérkőzik majd meg.
Január 31-én, pénteken 17 órától a DEAC–FTC-Telekom méri össze a tudását, majd 20:30 órai kezdettel a Hydro Fehérvár AV19–BJAHC csap össze. Mindkét megmérettetést egyaránt az m4sport.hu közvetíti élőben. A folytatásban február 1-jén a bronzmérkőzést 16:30-tól az m4sport.hu, majd a finálét 20:00 órától kezdődően az M4 Sport+ közvetíti.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!