Hirdetés

Kézdi jégkoronglázban: szűkösnek bizonyul a műjégpálya

A közönség erejével küzdenek az éremért a fiatalok
Fotó: Máthé Zoltán

2026. április 14., 16:11

Minden előzetes várakozást felülmúló az érdeklődés a kézdivásárhelyi U18-as divízió II/A világbajnokság iránt, ahol az első két játéknapon a romániai válogatott bizonyította mentális erejét, ám most jön a neheze, ezzel Miklós Ervin főszervező is egyetért.

2026. április 14., 16:11

Kézdivásárhely először ad otthont ilyen szintű nemzetközi jégkorongversenynek, a Deme László Műjégpálya és a szervezőcsapat jelesre vizsgázott az első két versenynapon, talán csak egy dolgot lehetne felróni a helyszínnek: az 550 férőhely túl szűkösnek bizonyul a nagyszámú érdeklődőnek. A jórészt székely játékosokra épülő házigazda romániai együttes mérkőzésein tűt sem lehet leejteni a zsúfolásig telt lelátón, a lépcsőn ülőkkel és az állóhelyeket elfoglalókkal mindkét este telt házat hirdettek, olyannyira, hogy biztonsági megfontolásból sokakat be sem engedtek a létesítménybe. Tanulság: idejekorán kell érkezni a legjobb helyek elfoglalásának reményében.

„A Román Jégkorong-szövetséggel az utóbbi időben jelentős tapasztalatra tettünk szert az ilyen jellegű világversenyek megszervezésében, ugyanakkor a kézdivásárhelyi önkormányzat és a helyi klubok, az Ágyúsok és Bikák is maximálisan támogatnak bennünket, úgyhogy sikerrel vettük az első napok akadályait.

Bevallom őszintén, nem számítottam ekkora érdeklődésre, bebizonyosodott, hogy a sport és a hoki szeretete erős Kézdivásárhelyen is, azt láttam a lelátón, hogy a helyiek mellett a környékről, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Gyergyóból, Brassóból is sokan érkeztek, nem beszélve a külföldiekről, így nagyon jó hangulat uralkodik a lelátón”

– közölte érdeklődésünkre Miklós Ervin, a szakszövetség elnökségi tagja.

Hirdetés
Tűt sem lehet leejteni az U18-as vb-n •  Fotó: Máthé Zoltán Galéria

Tűt sem lehet leejteni az U18-as vb-n
Fotó: Máthé Zoltán

A Háromszéki Ágyúsok elnöke korábban úgy fogalmazott, a tornával szeretnék motiválni a gyerekeket, hogy a jégkorongsportot válasszák, és most olyan pozitív visszajelzéseket kaptak a legkisebbektől, ami igazolja eme törekvésüket. „A hoki egy olyan sport, ami csak addig nehéz, amíg közel kerülsz hozzá, utána már nem tudsz szabadulni tőle, ezt tanúsíthatom” – fűzte hozzá.

Ami a romániai válogatott eddigi szereplését illeti, Miklós Ervin rámutatott, ez egy U18-as világbajnokság, tehát gyerekek versenyeznek olyan körülmények között, hogy még a felnőtteknek is nehéz közönség előtt teljesíteni.

A legények nincsenek hozzászokva ehhez a helyzethez, de az első meccsen bebizonyították, hogy képesek felállni vesztett helyzetből is, úgy gondolom, még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a következő mérkőzéseken kiderül, szakmailag hol állunk. Háromszéki szervezőként kijelenthetem, a célunkat elértük, nagy az érdeklődés, a lelátó tömve gyerekekkel, kishokistákkal, a győzelem csak hab a tortán”

– vélekedett.

Több mint egy torna: a jövő hokisait inspirálja a kézdivásárhelyi világbajnokság •  Fotó: Máthé Zoltán Galéria

Több mint egy torna: a jövő hokisait inspirálja a kézdivásárhelyi világbajnokság
Fotó: Máthé Zoltán

Jégkorong, U18-as divízió II/A világbajnokság
Eddigi eredmények:
Kína–Japán 1–3
Spanyolország–Horvátország 4–7
Nagy-Britannia–Románia 5–4
Japán–Horvátország 7–1
Nagy-Britannia–Kína 0–1
Románia – Spanyolország 2–1

Az állás:
1. Japán 6 pont (10–2)
2. Nagy-Britannia 3 (5–5)
3. Románia 3 (6–6)
4. Kína 3 (2–3)
5. Horvátország 3 (8–1)
6. Spanyolország 0 (5–9).

A további program:
Április 15., szerda
12.30 Kína–Horvátország
16.00 Nagy-Britannia–Spanyolország
19.30 Japán–Románia

Április 16., csütörtök
12.30 Horvátország–Nagy-Britannia
16.00 Spanyolország–Japán
19.30 Románia–Kína

Április 18., szombat
12.30 Kína–Spanyolország
16.00 Japán–Nagy-Britannia
19.30 Horvátország–Románia

A találkozókat a TVR Sport élőben közvetíti.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Ez is érdekelheti

Horváth Bence: már nem csak túlélni akarjuk a világbajnokságot

Horváth Bence itthon, Gyergyóban készül az új szezonra. A finn élvonalban játszó csatár az A csoportos hokivébén magabiztos játékkal, és négy gólpasszal hívta fel magára a figyelmet. Jövőre a válogatottban hasonlót, klubcsapatában előrelépést szeretne.

Máris jégre vonultak a csíki lányok

Elkezdte jeges felkészülését a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata: az idei szezonban is két fronton száll harcba, a romániai felnőtt és a magyar U25-ös bajnokságban. A felkészülés során egy szlovákiai tornán is megméretnek Varga András tanítványai.

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!