Az első harmadban nem esett gól, az egyik oldalon Ruczuj, a másikon Tőke hárított minden kapuja felé tartó lövést. A meccsen egyébként az Erste Ligában elvártak ellenére csupán három, a romániai játékvezetők sztrájkjában részt nem vevő bíró volt a jégen, középen Mihai Paul fújt.
Láthatóan sok volt nekik az iram, több kérdőjeles helyzetben néma maradt a síp.
Az is véleményes volt, amikor megszólalt: Koskiranta és Carlson páros kiállításánál és Podlipnik kiküldésekor is.
A második harmad 5. percében az egyik brassói a saját harmadából dobta ki a korongot a palánkon kívül, nem lett kiállítás, de még abban a cserében megszerezte a vezetést a Corona Carlson találatával. Nemsokára St-Amantot állították ki jogosan, aztán Podlipniket érthetetlenül. Így kettős előnybe kerültek a kék-sárgák. A kettős hátrány Tranca akasztása után csökkent eggyel, és ezt sikerült kibekkelnie a hazaiaknak.
Ehelyett 1–2 lett, egy eladott korongból Tranca indulhatott el, és amikor a kapu elé ért nem hibázott. Az 50. percben Finucci megszerezte a meccs egyetlen emberelőnyös találatát és ezzel el is dőlt a találkozó. Helyzetei ugyan még voltak a hazaiaknak, de sorra kimaradtak, a végén pedig üres kapus góllal Valchar zárta le a játékot.
Nem volt a játékban háromgólos különbség, de ez most így alakult.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!