Hirdetés

Két perc alatt veszített a GYHK a Fradi otthonában

Ezt a párharcot a zöld-fehérek nyerték
Fotó: Tumbász Hédi

A mérkőzés nagyobb részében jobb volt a Gyergyói Hoki Klub mint a vendéglátó Ferencváros, de a két perc alatt kapott három gólt nem tudta ledolgozni az Erste Liga alapszakasz csütörtöki mérkőzésén.

Nem egészen két perc alatt hármat lőtt a házigazda Ferencváros a GYHK kapujába az első harmadban és ezzel igencsak nehéz helyzetbe került az Erste Liga címvédő.

Hirdetés

A játék képe jóval szorosabb volt, de a 11.33 és 13.24 közötti periódusában Kulmala, Banga és LaPorte is be tudott találni sokkolva a vendégszektort megtöltő piros-fehér szurkolókat.

•  Fotó: Tumbász Hédi Galéria

Fotó: Tumbász Hédi

A második felvonás elején nagy nyomás nehezedett Nagy Kristóf ketrecére, de a kapus mindenhova odaért, így nem jött össze a szépítés a gyergyóiaknak. Fodor Szabolcs, a Fradi edzője így is időt kért, hogy összerántsa a csapatát. Ezt követően a zöld-fehérek már nem is nagyon próbáltak helyzeteket kidolgozni, inkább tüzeltek mindenhonnan.

Egy ilyen lövésből jött Marva találata is: 4–0 volt az állás 40 perc után. A meccs ezzel eldőlt.

Ettől függetlenül nem adta fel a párharcot a GYHK. Bodó és a születésnapos Sárpátki 4–2-re szűkítette a különbséget. A szünetben Rinnét váltó Mag nem kapott gólt, de Nagy Gergő üres kapus találata 5–2-es FTC győzelmet jelentett.

•  Fotó: Tumbász Hédi Galéria

Fotó: Tumbász Hédi

A GYHK most egy napot pihenhet, aztán pedig Miskolcon vívja az év utolsó mérkőzését.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz:

FTC-Telekom–Gyergyói Hoki Klub 5–2 (3–0, 1–0 1–2).
Gólszerzők: Rasmus Kulmala (12. perc), Banga Nándor (13.), Nolan LaPorte (14.), Julius Marva (35.), Nagy Gergő (60.), illetve Chris Bodó (46.) Sárpátki Tamás (56.).

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizenkettedik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
23
14
3
2
4
100-60
50
2
Budapest JAHC BJAHC
23
11
3
4
5
87-66
43
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
26
11
3
3
9
94-86
42
4
Brassói Corona Brassó
25
12
3
0
10
78-73
42
5
Újpesti TE UTE
24
11
2
1
10
72-72
38
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
26
11
1
5
9
96-95
37
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
25
8
5
3
9
79-87
37
8
Debreceni EAC DEAC
25
8
3
2
12
69-84
32
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
27
7
0
4
16
70-92
25
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
24
4
4
3
13
49-79
23
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Három meccsre tiltották el a Csíkszeredai Sportklub légiósát (videóval)

Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.

Az idei első bajnoki ellenfél előtt a havazással kell megbirkóznia az FK Csíkszeredának

Folyamatosan dolgoznak az FK Csíkszeredánál, hogy a téli időjárás közepette is megfelelő állapotba kerüljön a csíkszeredai városi stadion gyepszőnyege a csapat következő bajnokijára. A piros-feketék vasárnap az FC Botoșani együttesét fogadják.

Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

`
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ez is érdekelheti

Az NHL-t is megjárt bekkel bővült a csíkszeredai hokicsapat kerete

NHL-tapasztalattal erősít a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérek péntek délben, közösségi oldalukon jelentették be a lett hátvéd, Arturs Kulda érkezését, aki az osztrák ICEHL-ből költözik Hargita megyébe.

Meglepte a játék minősége a Sportklub amerikai támadóját

Több mint egy hónapja Csíkszeredában játszik a Sportklub decemberi nagy fogása, az 519 NHL-mérkőzéssel rendelkező Nicholas Ritchie. A rutinos támadót beilleszkedésről, a csapatról, a ligáról és a friss eltiltásáról kérdeztük.

Három meccsre tiltották el a Csíkszeredai Sportklub légiósát (videóval)

Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.

A Sportklub nem volt eléggé éles, a GYHK odatette magát, a Corona szervezetten hokizott

A Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona fölényes hazai győzelemmel zárta a hétvégét, a Csíkszeredai Sportklubnak viszont semmi sem akart összejönni az jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. A mérkőzéseket követően a vezetőedzők értékeltek.

Gyenge játékkal maradt alul a Sportklub a DVTK ellen

Végig hátrányban hokizott, és csak a szépítésig jutott vasárnap este a Csíkszeredai Sportklub a DVTK Jegesmedvék ellen a Vákár Lajos Műjégpályán rendezett Erste Liga-alapszakasz mérkőzésen.

Megnyomta a második harmadot, igazolta a papírformát a GYHK

Parádés támadójátékkal és Csala Patrik hibátlan teljesítményével nyert 6–0-ra vasárnap este a Gyergyói Hoki Klub a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a jégkorong Erste Ligában.

Átgázolt az Újpesten: megállíthatatlanul robog az élen a Brassói Corona

Továbbra sem találják az ellenszert a Brassói Corona ellen: a Cenk alatti együttes vasárnap este 5–2-re múlta felül az Újpest csapatát, ezzel megőrizte hetek óta tartó veretlenségét, és magabiztos előnnyel vezeti a jégkorong Erste Liga tabelláját.

A Sportklub jól játszott az Újpest ellen, a GYHK visszatért a győzelem útjára

Eredményes estét zártak a székelyföldi csapatok a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján: a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói Hoki Klub is hazai pályán diadalmaskodott, ráadásul meggyőző teljesítménnyel. Az edzők értékeltek.

Magára talált, véget vetett rossz sorozatának a Gyergyói HK

Nagyon látványos, és jó iramú, izgalmas mérkőzést vívott a Gyergyói Hoki Klub és a DVTK Jegesmedvék pénteken. A miskolciak kétszer egyenlítettek, de utána már nem tudtak talpra állni kétgólos hátrányból.

Három vereség után bedarálta az Újpestet a Sportklub

Negyedszer találkozott a csíkszeredai Sportklub és az Újpest a 2025-2026-os jégkorong Erste Liga alapszakaszában. Az első három vereség után győzelemmel tudtak válaszolni a székelyföldiek: péntek este végig vezetve, háromgólos különbséggel nyertek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!