Románia második alkalommal lesz házigazdája a megmérettetésnek, az előzőt 2013-ban rendezték. A 2027-es EYOF versenyeinek házigazdái: Brassó, Brassópojána, Predeál, Barcarozsnyó, Sepsiszentgyörgy, Cheile Grădiștei és Fundata. Tartalék helyszínként pedig Csíkszereda és Karcfalva szerepel.
Két külön csapattal lépett jégre a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF, FOTE) készülő romániai U16-os férfi jégkorong-válogatott az elmúlt napokban. A decemberi felkészülési akció során az egyik együttes Ljubljanában, a másik Budapesten szerepelt, mindkét helyszínen komoly nemzetközi ellenfelek ellen.
A szlovén fővárosban megrendezett rangos Bauer Elite Cup tornán a romániai U16-os válogatott három kifejezetten erős mérkőzést játszott, és mindhárom alkalommal csak minimális különbséggel maradt alul. Az olaszországi Alps Ice Academy ellen 4–3-ra, a lengyel U16-os válogatottal szemben 2–1-re kapott ki, míg a Team Ljubljana elleni találkozó 6–6-os rendes játékidő után hosszabbításban és büntetőkkel dőlt el, végül 7–6-os hazai sikerrel.
Budapesten a másik romániai együttes a MAC Akadémia és a Ferencváros korosztályos csapatai ellen lépett jégre. A MAC ellen két vereség született (0–8 és 0–11), a Ferencváros ellen 4–2-es győzelmet arattak a fiatalok. A budapesti mérkőzések egyben lehetőséget adtak arra is, hogy olyan játékosok kapjanak szerepet, akik korábban nem jutottak túl az első kiválasztási szűrőn, de klubszinten biztató teljesítményt nyújtottak.
„Ljubljanában kifejezetten erős mezőnyben játszottunk, és kellemes meglepetés volt, hogy minden ellenféllel egyenrangú küzdelmet vívtunk. A lengyelek ellen például 1–1 volt az állás a hajrában, nekünk volt helyzetünk a győzelemhez, végül azonban 40 másodperccel a vége előtt kaptunk gólt. A szlovénok elleni meccs igazi hullámvasút volt.
– értékelt Marius Gliga, a válogatottak technikai koordinátora.
„Körülbelül tíz alapemberünk hiányzott erről az akcióról, így több új játékost is kipróbálhattunk erős ellenfelek ellen. Decemberben nagyon hasznos képet kaptunk a keret egészéről, és már közel állunk ahhoz, hogy januárra véglegesítsük azt a 36 fős játékosállományt, amelyre a következő időszakban építünk. Optimisták vagyunk a 2027-es kilátásokat illetően – egy év alatt sok minden történhet, de az alapok biztatóak” – fogalmazott a szakember.
A romániai U16-os válogatott következő felkészülési tornájára januárban kerül sor, amikor Olaszországban lépnek majd jégre a fiatalok.
Kapusok: Mihai Moraru, Rareș Moise (mindketten Brassói Corona), Császár Magor, Molnár Tamás Bence (mindketten Sapientia U23), Kassay Magor (Csíkszeredai ISK), Dinu Nicolae Yonas Hanafi (HC Ajoie Academy Porrentruy, svájci) és Ștefan Condrici (Dunărea Galați).
Hátvédek: Berszán Dávid, Bodó Árpád, Kerekes Dávid, Máté Apor, Péter Benedek, Vizi Máté és Nagy Kristóf (mind Sapientia U23), Vad Rancz Bence, Kolumbán Mátyás, Szilágyi Csongor és Cezar Alexandru Negura (mind Gyergyószentmiklósi ISK), László Mátyás Ferenc és Erőss Konrád (mindketten Csíkszeredai ISK), Flavius Lăzărescu és Tudor Candrea (mindketten Brassói Corona), Alexandru Porojan és Vlad Cazangiu (mindketten Dunărea Galați).
Csatárok: Sebastian Simionescu és Eric Nedelcu (mindketten Bukaresti Triumf), Antal Csanád, Balázs-Bécsi Tamás, Balázs-Bécsi Hunor, Barabás Előd, Bogyán Patrik Nimród, Nagy Ádám, Simon Balázs, Váradi Hunor és Albert László (mind Sapientia U23), Boldizsár Kevin Mădălin és Gegesi Balázs (mindketten Csíkszeredai ISK), Albert Mărgineanu, Alexandru Dan, Islik Olivér és Eduard Ștefanovici (mind Brassói Corona), Vasile Gergő (Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek), Matei Eric Freciu (HC Ajoie Academy Porrentruy, svájci), Eduard Pohrib, Eduard Leu és Fabian Cuzmin (mindhárman Dunărea Galați), Bartis Bence Béla, Emanuele Noel Lauria, Portik Szabó Nándor, Székely István, Farkas Áron, Tamás István, Sebastian Matei Cantacuzino és Marc Neacșu (mind Gyergyószentmiklósi ISK).
Szakmai stáb: Marius Gliga (szakmai vezető), Petres Magor Tivadar (edző), Ion Dimache (edző), Elekes Darabont Hunor (edző), Robert Pogăcean (edző), Bács Lóránt (kapusedző), Antal Zsombor (erőnléti edző) és Zsigmond Csongor (felszerelésmenedzser).
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!