A GYHK három kapussal, nyolc hátvéddel és tizenöt csatárral vág majd neki az új szezonnak. A keretben nem történtek jelentős változtatások, három játékos érkezett, mindhárom fiatal, közülük ketten székelyek, egy ugyan külföldi, de romániai útlevéllel is rendelkezik.
Ambrus Gergő a Fehérvár AV19 együttesétől tért haza, Ravasz Csanád a BJA HC-tól érkezett, Owen Williams pedig Brassóból költözött Gyergyóba.
A meghatározó játékosok nagy többsége továbbra is piros-fehérben játszik, a távozók közül Sébastien Sylvestre és Evan Wardley voltak azok, akik igazán fontos szerepet töltöttek be a GYHK csapatában.
A bajnoki címvédőként a Kontinentális Kupában is induló gárda 21 játékosa romániai állampolgár.
Kapusok: Csala Patrik, Olaru Alex, Rinne Rasmus.
Hátvédek: Fejes Nándor, Haaranen Matias, Imre Patrik, Mesikammen Konsta, Molnár Ákos, Raymond Bobby, Sándor Bence, Williams Owen.
Csatárok: Ambrus Gergő, Ádám Zsolt, Bodó Chris, Császár Hunor, Csiszer Ádám, Gerads Dallas, Orbán Brance, Ravasz Csanád, Sándor-székely Ottó, Sárpátki Tamás, Simon Levente, Szigeti Ákos, Tranca Daniel, Vayrynen Janne, Vincze Péter.
Szilassy Zoltán sportigazgató a Székely Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy alapvetően nem változtattak a csapat összetételén. Bíznak a múlt szezonban mindent megnyerő keretben, csak kisebb módosításokat tesznek évek óta, amiről épp aktuálisan úgy ítélik meg, hogy a csapat fejlődését szolgálja.
Az idei igazolásoknál az Erste Liga által hozott új szabályokhoz kellett alkalmazkodniuk, helyi, illetve román útlevéllel rendelkező játékosok szerződtetése volt a céljuk.
„Fiatalítottunk is az érkezésükkel, de az idős játékosainkra is nagy szükség van, hiszen tőlük tudnak tanulni a fiatalok, és a play-offban nagyon fontos, hogy vannak sok csatát megélt játékosaid. Kritikus helyzetekben az öregek nyugalma rengeteget számít” – mondta Szilassy.
Megjegyezte., hogy a GYHK kerete készen áll, de ha a helyzet úgy hozná, szezon közben még tudnak változtatni, erősíteni.
Az idei célok nyilván a megszerzett címek megvédését jelentik: „Ennek a csapatnak, a Gyergyói Hoki Klubnak csak az lehet a célja, hogy a tavaly megnyert négy trófeát megvédjük. Két éve egyszer már nyertünk, akkor mi lettünk az űzött vad, és nem sikerült a címvédésünk, de az egy jó tanulás volt számunkra.
– mondta a GYHK sportigazgatója.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!