Az első mérkőzéshez hasonlóan, a második összecsapáson is a Sportklub-drukkerek szurkolásától zengett a Vasas Jégcentrum. A meccs elején csak egymás erejét méregették a csapatok, azonban egy hazai hiba elég volt a kék-fehérek számára, hogy megszerezzék a vezetést. Aztán végig zárt és fegyelmezett védekezéssel, egy kontra végén villantak és eldöntötték a találkozót.
Kevin Constantine, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője úgy véli, az első győzelmük biztató volt, de számítottak rá, hogy hátrányban keményen kezdenek majd a házigazdák, és ez be is igazolódott. A siker kulcsát abban látja, hogy csapatuk képes volt átvészelni ezt az intenzív kezdést.
„Megtaláltuk a saját játékunkat, onnantól kezdve kiegyenlített volt a meccs. Hatalmas gólt szereztünk Rokaly révén, majd sikerült beütni a győzelmet bebiztosító találatot is.
Jó munkát végeztek a srácok, sok helyzetben mentettek, úgyhogy összességében jó meccs volt ez mindenkitől” – közölte Kevin Constantine.
Kangyal Balázs, a Budapest Jégkorong Akadémia HC vezetőedzője úgy gondolja, vannak helyzetek, amikor nem elegáns értékelni.
Szerinte mindent elmond, hogy két meccsen csupán egy gólt szereztek, ezért nem látja értelmét magyarázkodni vagy másokat hibáztatni.
Összességében a játékosait sem kritizálja, mert véleménye szerint jól teljesítettek.
„Mondhatnám, ha összehasonlítom a két csapat játékát, akkor én látok differenciát, de ez az eredményjelzőn nem mutatkozik meg. Az évnek ebben a szakaszában viszont ez a legfontosabb, úgyhogy ezen kell tudni változtatni. Ha tudunk gólokat lőni, akkor van esélysünk, kénytelenek vagyunk erre” – összegzett Kangyal Balázs.
A Csíkszeredai Sportklub és a BJAHC párharca szombaton és vasárnap folytatódik a Vákár Lajos Műjégpályán, a harmadik és negyedik összecsapás egyaránt 18.30-tól kezdődik.
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!