Hirdetés

Kemény évzáró előtt a székelyföldi hokicsapatok

A GYHK és a Sportklub is három-három mérkőzést játszik Magyarországon
Fotó: Pinti Attila

Magyarországi túrára utazott a Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub, szerdától szombatig három-három mérkőzést játszanak a jégkorong Erste Ligában. A gyergyóiak rangadókat vívnak az élmezőnyben, a csíkiak megkezdhetik a felzárkózást.

2023. december 27., 11:26

Nagyüzem lesz az év utolsó napjaiban a magyar bázisú bajnokság alapszakaszában, a mezőny mindegyik együttese jégre lép. A legtöbb összecsapáson a székelyföldi, illetve erdélyi együttesek lesznek érdekeltek, a GYHK és a Sportklub mellett a Brassói Corona is három meccset játszik.

A megterhelő anyaországi túra során mindegyik csapatnak megvan a lehetősége az előrelépésre. Nagy szükségük van a pontokra, hiszen a gyergyóiak az élen leszakadtak a listavezetőről, a középmezőnyben tanyázó csíkszeredaiak és a brassóiak pedig megkezdhetik a felzárkózást.

Hirdetés

A legkeményebb mérkőzésekre a GYHK számíthat, amely kivétel nélkül rangadókat vív az élmezőnyben. A harmadik helyen álló címvédő először szerdán este a vele azonos pontszámmal rendelkező Újpesttel csap össze, majd csütörtökön az éllovas, eddig kilenc egységgel többet gyűjtött Ferencvárossal találkozik, végül szombaton a jelenleg ötödik helyezett DVTK Jegesmedvék vendége lesz.

A Sportklub a hetedik helyről várja a meccssorozatot, első ellenfelük az utolsó előtti Dunaújvárosi Acélbikák a szerdai mérkőzés előtt hat ponttal van lemaradva mögöttük. A csütörtöki játéknapon a DVTK otthonába látogatnak a csíkiak, ahol egy esetleges győzelemmel megközelíthetik, vagy akár meg is előzhetik aktuális vetélytársukat. Az idei utolsó találkozóján Václav Novák vezetőedző gárdája a Debreceni EAC ellen kell bizonyítson, amely eddig két ponttal kevesebbet gyűjtött.

Papíron valamivel könnyebb riválisokkal kezd a hatodik helyet elfoglaló Corona, előbb a sereghajtó FEHA19, majd a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként kötelező lenne a győzelem megszerzése számára, aztán hétvégén nehezebb feladat vár rájuk az Újpest elleni rangadón.

Jégkorong Erste Liga, a mérkőzések programja:

Szerdán: 18.30-tól Dunaújvárosi Acélbikák–Csíkszeredai Sportklub, 19 órától Újpest–Gyergyói Hoki Klub, 19.30-tól FEHA19–Brassói Corona.
Csütörtökön: 18.30-tól Ferencváros–Gyergyói Hoki Klub, Dunaújvárosi Acélbikák–Brassói Corona, 19.30-tól DVTK Jegesmedvék–Csíkszeredai Sportklub, FEHA19–BJAHC.
Pénteken: 17.30-tól DEAC–Ferencváros.
Szombaton: 15.05-től Újpest–Brassói Corona, 19 órától DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub, 19.30-tól DEAC–Csíkszeredai Sportklub.

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
21
13
3
2
3
93-54
47
2
Budapest JAHC BJAHC
22
10
3
4
5
83-65
40
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
23
10
3
2
8
81-71
38
4
Újpesti TE UTE
22
11
2
1
8
66-63
38
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
23
8
4
3
8
71-74
35
6
Brassói Corona Brassó
22
10
2
0
10
68-68
34
7
Debreceni EAC DEAC
23
7
3
2
11
64-78
29
8
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
23
8
1
5
9
81-92
28
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
25
7
0
4
14
69-85
25
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
22
4
4
2
12
46-72
22
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!