Hétfőn késő délután nem volt túl nagy az érdeklődés az első hazai GYHK-mérkőzésre a 2023–2024-es szezonban.
Akik ott voltak a 11. percig kellett várjanak az első találatra: Orbán tette bele a botját Bodó passzába, ami jelzi, hogy a két kanadai magyar továbbra is nagyon érzi egymást.
A játék szinte folyamatosan az Ágyúsok harmadában zajlott, Béresnek volt feladata bőven. A hazai oldalon Rinne is tette a dolgát, amire főleg abban a közel két percben volt szükség, míg a vendégek kettős emberelőnyben játszhattak.
Betalálniuk nem sikerült, egygólos gyergyói előny volt a szünetben.
A középső játékrészben sem változott a játék képe, a GYHK uralta a mérkőzést, de a lényeg csak a 39. percben változott újra. Ekkor Sándor-Székely adta vissza a korongot a kapu mögül és Fejes kapásból zúdította a hálóba.
Az utolsó 20 percben Orbán tett hozzá még egyet a gyergyói gólok számához, majd Sándor-Székely Trancanak is kiosztott egy gólpasszt, amivel kialakult a 4–0-ás végeredmény.
Romániai jégkorongbajnokság, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Háromszéki Ágyúsok 4–0 (1–0, 1–0, 2–0).
Gólszerzők: Brance Orbán (11. és 40. perc), Fejes Nándor (39.), Daniel Tranca (54.).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!