Hirdetés

Neves európai ligákban és az NHL-ben is dolgozott, a Sportklub vezetőedzője lett

Thomas Coolen legutóbb a szlovák Extraligában jelenleg az előkelő ötödik helyen álló Nagymihály (Dukla Michalovce) csapatának volt a vezetőedzője
Fotó: Facebook/HC Dukla Michalovce

2022. november 23., 10:51

A jégkorong Erste Ligában és a romániai bajnokságban címvédő Csíkszeredai Sportklub szerdán délelőtt bejelentette, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező, kanadai Thomas Coolen veszi át az együttes szakmai irányítását.

2022. november 23., 10:51

„Örömmel jelentjük, hogy Tom Coolen elfogadta az ajánlatunkat és ő lesz a Sportklub vezetőedzője. A mai naptól kezdődően kézbe veszi az irányítást, mi pedig támogatjuk ebben. Meggyőződésünk, hogy sokat tudunk tanulni tőle, amit hoz, arra szükségünk van. A munkát beletesszük, ahogy szoktuk, ki ki a maga helyén, a sikereink alapja mindig ez. Akarjuk és dolgozunk érte, még többet” – olvasható a csíkszeredai klub közleményében.

A rendkívül tapasztalt, 69 éves szakvezető több neves európai hokiligában dolgozott karrierje során,  a német DEL-ben és DEL2-ben, az olasz Serie A-ban, a svájci NLA-ban, az osztrák EBEL-ben, a dán Metal Ligaenben, a finn Liigában és a lengyel Polska Hokej Ligában. Thomas Coolen karrierje eddigi csúcspontját a 2014/15-ös szezonban érte el, amikor segédedzőként az NHL-es Buffalo Sabres gárdájánál tevékenykedett.

Továbbá, öt szezonon keresztül volt a Team Canada (Európában játszó kanadai hokisok válogatottja) másodedzője a Spengler Kupán. 2012 és 2015 között az A csoportos lett válogatott másodedzője volt, míg 2018-ban Lengyelország válogatottjánál látott el hasonló feladatokat. A szakember játékosmegfigyelőként is dolgozott az NHL-ben 2009 és 2011 között.

A 2022/23-as szezon eddigi részében a szlovák Extraligában jelenleg az előkelő ötödik helyen álló Nagymihály (Dukla Michalovce) csapatának volt a vezetőedzője.

Frissítés

Frissítés

A Sportklub az előző idényben Rico Rossi vezérletével aranyérmet szerzett az Erste Ligában és a romániai bajnokságban is, és habár a kanadai-olasz szakember júliusban szerződést hosszabbított, augusztusban kérte kontraktusának felbontását, jelenleg Ausztriában, az Okanagan hokiakadémián foglalkozik az utánpótlással. A Sportklub így Hozó Levente irányításával vágott neki a szezonnak, az Erste Ligában jelenleg a hatodik, míg a román bajnokságban a negyedik helyen áll. 

„Hozó Levente továbbra is a csapatunknál marad, elégedettek vagyunk azzal a munkával, amit elvégez nálunk. Azért döntöttünk a kanadai szakember mellett, mert egy edző egyedül nem tudja vinni a csapatot a két bajnokságban” – nyilatkozta megkeresésünkre Hodos László, a Sportklub elnöke.

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!