A zöld-fehér együttes a szezon hátralévő részére elvesztette a súlyos sérülést szenvedett Leo Fitzgeraldot. A kanadai támadó helye felszabadult a hatfős légióskeretben, a szakvezetés pedig új igazolással pótolta a kiesett játékost.
A klub közleménye szerint az idény végéig szóló szerződést kötöttek Marcus Perrierrel, aki pénteken, a Dunaújvárosi Acélbikák elleni hazai mérkőzésen már be is mutatkozhat a Pesterzsébet Jégcsarnok közönségének.
Az Erste Liga alapszakaszának rangsorában második helyen álló Csíkszeredai Sportklub november 30-án a Vákár Lajos Műjégpályán fogadja a listavezető Ferencvárost.
{A}
Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!