Az 1999-es születésű, 23 éves Aidan Brown leigazolásával már két játékosa van a Sportklubnak a 2023-2024-es szezonra. A csíki klub korábban amerikai csatárával, Cody Milánnal hosszabbított szerződést. Ugyanakkor bejelentették Makszim Szamankov fehérorosz kapus távozását.
A hírt közösségi oldalán tetet közzé a Sportklub. A játékossal készült interjúban a jégkorongozó elmondta, hogy 23 éves, a kanadai Ontarioból származik, öt évet játszott az OHL-ben, másfél évet az USPORT-ban, majd további két évet az ECHL-ben.
„Gyors, ügyes és nem utolsó sorban erős csatár vagyok, aki soha nem adja fel, sőt mindig minden lehetőséget kihasznál, hogy győzelemre vigye csapatát.
A kedvenc jégkorongozóm a mai napig Mike Modano, hihetetlen képességei, valamint gyorsasága miatt. Imádtam ahogy játszott, mindig olyan akartam lenni, mint ő” – nyilatkozta Brown, aki kétéves korában került kapcsolatba a jégkoronggal, szüleinek köszönhetően, akik először megtanították görkorcsolyázni, aztán feltették a jégre.
– hangsúlyozta Brown a Csíkszeredai Sportklub honlapjának.
Aidan Brown – aki eddig csak észak-amerikai csapatokban szerepelt – a Norfolk mezében 57 meccsen 9+12 pontot gyűjtött, míg az Allen Americansban 41 találkozón kilencszer volt eredményes és hét gólpasszt jegyzett.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!