Kiegyensúlyozott játékot hozott az első harmad a Vákár Lajos műjégpályán lejátszott mérkőzésen.
A találkozó első felében Silló Arnold és Becze Tihamér góljaival 2–0-ra elhúzott a Sportklub, de a bukarestiek a 19. percben egyenlítettek (2–2). Az első szünet előtt azonban Conor MacEachern bombalövése ismét a vendégek kapujában kötött ki (3–2). Az első húsz percben a Sportklubnak volt még két tiszta gólhelyzete, és egyszer a kapuvasat is eltalálták.

Többet lőtt kapura a második játékrészben a vendég bukaresti alakulat, de gólt ismét a Sportklub ütött Aapo Ahola révén a 32. percben (4–2), majd a Red Hawks újra szépített (4–3).

A harmadik játékrészben egy újabb Becze-góllal, illetve Rokaly Norbert találatával ismét két góllal (6–4) vezetett a Sportklub. A vendégek a hajrában szépítettek (6–5), majd az utolsó percekben az egyenlítés reményében a kapust is lehozták, és mezőnyjátékost küldtek a jégre.

A rendes játékidő utolsó percében a 41 éves, egykori Sportklub-játékos Jevgenyij Szkacskov révén a bukarestiek kiegyenlítettek (6–6), majd a ráadás negyvenedik másodpercében ugyanő belőtte a vendéggyőzelmet jelentő találatot (6–7).

A romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokságban csak három idegenlégióst használhatnak a csapatok, de ezek nem lehetnek kapusok. A Sportklubnál a kanadai Conor MacEachern és Reid Petryk, valamint a finn Aapo Ahola volt a három idegenlégiós, a bukarestieknél pedig az orosz Ivan Glazkov, az amerikai Dean Michael Moore és a fehérorosz Danyil Martinov szerepelt.
A csíkiaknál már nem Kevin Constantine a vezetőedző, de az ő helyére érkező lett Pēteris Skudra még nem ült kedden este a kék-fehérek kispadján.
A kék-fehéreket ezen a mérkőzésen a Péter Róbert, Antal István és Ruczuj Gellért alkotta edzői trió irányította.
Csíkszeredai Sportklub – Bukaresti Red Hawks 6–7 – hosszabbítás után (3–2, 1–1, 2–3, 0–1).
Gólszerzők: Silló Arnold (7.), Becze Tihamér (13. és 45.), Conor MacEachern (20.), Aapo Ahola (32.) és Rokaly Norbert (51.), illetve Mircea Constantin (14.), Danyil Martinov (19. és 55.), Raul Jakob (35.), Marius Mărcuș (48.), Jevgenyij Szkacskov (60. és 61.).
Kapura lövések: 30–37.
Büntetőpercek: 6–10.
Játékvezetők: Galusnyák Botond és Cristian Filip, illetve Kacsó Dániel és Flaviu Chinde.

Sportklub: Ónodi Ottó, Buda Márton (kapusok) – Láday Tamás, Conor MacEachern, Becze Tihamér, Reid Petryk, Péter Balázs (első sor); Ferencz-Csibi Róbert, Aapo Ahola, Fodor Csanád, Reisz Áron, Rokaly Norbert (második sor); Kristó Csongor, Salló Alpár, Bíró Gergő, Márton Botond, Silló Arnold (harmadik sor); Kovács Előd, Kedves Tamás, Nyisztor Ákos (negyedik sor). Stáb: Péter Róbert (vezetőedző), Antal István (másodedző), Ruczuj Gellért (kapusedző), Sprencz István (csapatvezető).
Red Hawks: Mag Dávid Örs, Ambrus Levente (kapusok) – Georgi Agafonov, Florin Creangă, Nicolas Hinz, Mihail Georgescu, Alexandru Munteanu (első sor); Ivan Glazkov, Dean Michael Moore, Jevgenyij Szkacskov, Kovács Mátyás, Danyil Martinov (második sor); Raul Jakob, Hildebrand Szabolcs, Marius Mărcuș, Adrian Irimia, Mircea Constantin (harmadik sor); Anton Popa, Costin Radu Nectarie (negyedik sor). Stáb: Július Pénzeš (vezetőedző), Christopher Lundqvist (másodedző), Liviu Belu (csapatmenedzser).
További eredmények:
Galaci CSM–Brassói Corona 0–1 (0–0, 0–0, 0–1).
Gólszerző: Dmitro Rudyka (43.).
Gyergyói HK–Háromszéki Ágyúsok 1–3 (0–2, 0–0, 1–1).
Gólszerzők: Simon Levente (55.), illetve Antal Előd (5.), Szergej Pajor (11.) és Antal László (59.).
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 16 | 14 | 0 | 0 | 2 | 110-28 | 42 |
2 | Brassói Corona Brassó | 16 | 11 | 2 | 0 | 3 | 99-46 | 37 |
3 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 16 | 11 | 0 | 1 | 4 | 113-41 | 34 |
4 | Bukaresti Red Hawks Red Hawks | 16 | 9 | 1 | 0 | 6 | 95-52 | 29 |
5 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 16 | 9 | 0 | 1 | 6 | 92-41 | 28 |
6 | Bukaresti Steaua Steaua | 16 | 8 | 0 | 1 | 7 | 104-50 | 25 |
7 | Galaci CSM Galac | 16 | 4 | 0 | 1 | 11 | 50-72 | 13 |
8 | Sapientia U23 Sapientia | 16 | 2 | 1 | 0 | 13 | 43-95 | 8 |
9 | Sportul Studențesc Sportul | 16 | 0 | 0 | 0 | 16 | 26-307 | 0 |
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!