Hagyományteremtő céllal rendezték meg az amatőr hokicsapatok Jégtörő Kupáját a csíkkarcfalvi műjégpályán. Bár a lelátó nem telt meg, a jelen lévő családtagok és barátok annál lelkesebben követték végig a mérkőzéseket.
A tornán a sportág iránti szeretet és a közösségi élmény került előtérbe. A csapatok ugyanakkor komolyan vették az összecsapásokat, a pályán pedig végig éles, küzdelmes játék zajlott.
A hatcsapatos tornán a Pingvinek bizonyultak a legerősebbnek, akik már a csoportkörben jelezték jó formájukat, majd a döntőben szoros mérkőzésen, 3–2-re legyőzték a Barátok Közt csapatát.
A bronzmérkőzésen a Hópárducok 3–2-re múlták felül a Kronstadt BV együttesét. A helyosztók során a Jégtörők az ötödik helyen végeztek, míg a Nekem 8 csapata a hatodik helyen zárt.
„Ezek a tornák elsősorban a barátságról, a jó hangulatú mérkőzésekről és a közösségről szólnak, nem csupán az eredményekről” – fogalmaztak a szervezők.
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Jelen állás szerint nem indulhat a Szuperliga következő idényében az Unirea Slobozia, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága elutasította a kérését. A klub a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!