Nem csak a korcsolya élét próbálgatták, hanem komoly intenzitással indult el a jeges edzések sorozata a GYHK legénysége számára hétfőn. Az új edző, Leif Strömberg irányításával az idén év elején átadott, és Magyarország egyik legmodernebb jégpályáján, az Érdi Jégcsarnokban zajlik a napi két jeges edzés és emellett az erőnléti tréningek.
Amint Bereczky Szilárd menedzser érdeklődésünkre válaszolva elmondta, közel harminc játékos dolgozik együtt ezekben a napokban, több a fiatal is köztük, akik most próbálják meg felkelteni a svéd szakvezető figyelmét, és beverekedni magukat a csapatba.
Nyilván lesz majd keretszűkítés is, a mostani játékosnévsor tehát semmiképpen sem végleges.
Az első napon hiányzott még a két új kanadai légiós, Jereme Tendler és Jordon Cooke, de keddre ők is csatlakoznak a kerethez. Nincs még együtt a társakkal Pavel Vorobjev sem, aki majd Gyergyószentmiklóson veti bele magát a közös munkába.
Az érdi edzések után szombaton 17 órakor a felvidéki Léván, a szlovákiai második vonalban játszó HK Levice vendégeként játszik majd edzőmeccset a piros-fehér társaság, hogy aztán jövő hétfőn már hazai pályán folytassa a felkészülést.
Napok óta üzemel a gyergyószentmiklósi műjégpálya hűtőberendezése, és már a jégfestés is folyamatban van, minden készen lesz jövő hétfőre a GYHK első itthoni edzésére – közölte Tatár Előd, a létesítményt működtető Gyergyói VSK vezetője.
Augusztus folyamán a GYHK felnőtt- és a Gyergyói ISK utánpótláscsapatai mellett más városokból és Magyarországról érkezezett hokisok is itt edzőtáboroznak, ám még így sem teljes a létesítmény kihasználtsága, érdeklődés esetén tudnak még szabad jeget biztosítani másoknak is.
Az idei szünetben nem történtek nagyobb mértékű munkálatok a csarnokban, a szükséges kisebb javításokat, meszelést, a rolba szervizelését elvégezték
– tudtuk meg.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia által létrehozott sátortetős pályán még nem indult el a tevékenység, és nincs is erre egyelőre igény. Várhatóan iskolakezdés után lesz itt is jég. Ugyancsak a vakációs időszak után tervezik a közönségkorcsolyázás beindítását.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!