Hirdetés

Japán hokilecke Kézdivásárhelyen

Ezúttal is telt ház volt a Deme László Műjégpályán. Korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

A Kézdivásárhelyen zajló ifjúsági, U18-as divízió II/A jégkorong-világbajnokság harmadik játéknapján a torna fő esélyesével, Japánnal játszott a házigazda romániai válogatott. A fiúknak esélyük sem volt az egy szinttel magasabban hokizó ellenféllel.

2026. április 15., 22:00

A japánok igazi erődemonstrációt tartottak az első harmadban, és habár 33 másodperc után emberhátrányba kerültek, ez nem állította meg őket abban, hogy megszerezzék a vezetést. Isliknek alaposan feladták a leckét, hiszen 33 lövést zúdítottak a kapujára, a fiatal hálóőr nagyszerűen végezte dolgát, hiszen a szünetben mindössze két góllal vezettek az ázsiaiak. Habár főleg a védekezéssel voltak elfoglalva a hazaiak, volt így is pár lehetőségük a gólszerzésre, de sajnos ezek kimaradtak.

A szünetet követően hamar növelték előnyüket a japánok, majd emberelőnyben több lehetőség is kimaradt, és amint az ellenfél kiegészült, rögtön betalált. Az ázsiaiak hatékonyan játszottak a harmadban és a második szünet előtt minden kérdést eldöntöttek, amikor Yamashita belőtte ötödik góljukat.

Hirdetés

A záróharmadan a hazaiak hajtottak, hogy megszerezzék a becsületgólt, ám Kido Yuki legyőzhetetlen volt ezen az estén, és amikor rajta is átcsorgott a korong, akkor társai a gólvonalról mentettek. Ebben a játékrészben még három gólt ütöttek a japánok, végül 8–0-ra nyertek.

Nincs megállás, következik a negyedik játéknap, csütörtökön 19.30-tól egy újabb nehéz ellenfél, Kína vár Góga Attila tanítványaira a Deme László Műjégpályán.

Jégkorong, U18-as divízió II/A világbajnokság, harmadik játéknap:
Japán–Románia 8–0 (2–0, 3–0, 3–0).
Gólszerzők: Hanada Kenshin (2., 11., 45.), Nakamura Shunta (25.), Odermatt Darius (31.), Yamashita Keito (39.), Ishioka Haruto (46.), Ibe Shumpei (58.).
Kapura lövések: 61–33.
Kiállítások: 8–6 perc.

Japán. Kapusok: Ogura Kayra, Kido Yuki. 1. sor: Onodera Yuma, Yoshida Zen – Hanada Kenshin, Odermatt Darius, Nakamura Shunta. 2. sor: Yamashita Keito, Kishibe Hyoga – Osaki Dan, Ueno Koshi, Amanai Ryugo. 3. sor: Sugimoto Kaita, Ishioka Haruto – Kamitani Masahiro, Mori Riku, Mori Kanata. 4. sor: Sato Yuri – Ibe Shumpei, Sasaki So, Matsukawa Tsuyoshi. Szövetségi kapitány: Okubo Tomohito.

Románia. Kapusok: Călin Mardale, Islik Mihály. 1. sor: Kolumbán Kevin, Sándor Dániel – János Dávid, Matei Freciu, Kovács László. 2. sor: Szabó Huba, Kopacz Tamás – Gidró Gergő, Adrian Căsăneanu, Albert Vidor. 3. sor: Ilyés-Kósa Kristóf, Csíki Balázs – Andrei Stănescu, Gáll Attila, Tudor Bolocan. 4. sor: Berszán Bence – Kolumbán Bátor, Péter Dániel, Madarász Márk, Sipos Márk. Szövetségi kapitány: Góga Attila.

A csoport állása:
1. Japán 3 mérkőzés/9 pont (18–2)
2. Nagy-Britannia 3/6 (9–56)
3. Kína 3/6 (5–3)
4. Horvátország 3/3 (8–14)
5. Románia 3/3 (6–14)
6. Spanyolország 3/0 (6–13)

A további mérkőzések programja:

Csütörtök
12.30 Horvátország–Nagy-Britannia
16.00 Spanyolország–Japán
19.30 Románia–Kína

Szombat
12.30 Kína–Spanyolország
16.00 Japán–Nagy-Britannia
19.30 Horvátország–Románia

A találkozókat a TVR Sport élőben közvetíti.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Megváltoztatták a kezdési időpontot, korábban játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Ez is érdekelheti

Horváth Bence: már nem csak túlélni akarjuk a világbajnokságot

Horváth Bence itthon, Gyergyóban készül az új szezonra. A finn élvonalban játszó csatár az A csoportos hokivébén magabiztos játékkal, és négy gólpasszal hívta fel magára a figyelmet. Jövőre a válogatottban hasonlót, klubcsapatában előrelépést szeretne.

Máris jégre vonultak a csíki lányok

Elkezdte jeges felkészülését a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata: az idei szezonban is két fronton száll harcba, a romániai felnőtt és a magyar U25-ös bajnokságban. A felkészülés során egy szlovákiai tornán is megméretnek Varga András tanítványai.

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!