Jimi Jalonent a múlt szezon előtt szerződtette a GYHK, és remek igazolásnak bizonyult, hátvéd létére 25 pontot termelt az Erste Liga alapszakaszának 28 mérkőzésen (7 gólt lőtt és 18 gólpasszal segítette a társait). Azonban egy súlyos térdsérülés miatt nem lehetett ott a rájátszásban.
Az viszont látható volt, hogy a piros-fehérek nagyra értékelik a hozzáállását, hiszen miután Finnországban megműtötték, elhívták, hogy a csapattal legyen a Fradi elleni döntő utolsó mérkőzésein, így ő is átélhette az Erste Liga bajnoki cím megnyerését.
Egy nagyobb sérülés miatt sok klub kockázatosnak tartja hogy szerződést hosszabbítson egy sérült játékossal, de a gyergyóiak mindenképpen ragaszkodtak hozzá, hogy náluk folytassa a pályafutását.
A GYHK a múlt évben is tett egy hasonló lépést, akkor Sébastien Silvestre került nehéz helyzetbe. A kanadai csatár azonban alaposan meghálálta a bizalmat, kulcsszerepe volt az aranyérem kivívásában.
Jimi Jalonentől is hasonlót várnak a címvédésre készülő piros-fehérek.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!