Ivácson Roland a gyergyóiak erste ligás indulásakor igazolt haza Magyarországról, ahol Miskolc és Debrecen ifjúsági csapataiban szerepelt. Akkor még kiegészítő szerep várt rá, de amikor megkapta a lehetőséget, élt is vele. Két gólt szerzett az Erste Ligában, a román bajnokságban pedig 30 meccsen 27 pontot termelt.
A múlt szezon nagyobb részét a Sapientia U23 csapatában töltötte kölcsönben, 15 román bajnokin 9 pontot, az EUHL egyetemi ligában pedig 12 mérkőzésén 11 pontot szerzett.
Mostanra azonban kinőtt az egyetemisták közül, így visszatért a piros-fehérekhez.
A GYHK közleménye így ír róla:
„Két éve kopogtatja, sőt döngeti a felnőtt csapatunk kapuját a fiatal gyergyóremetei csatár. Már első szezonunkban bemutatkozhatott az Erste Ligában, láthattuk, nem ijed meg a kihívásoktól. Biztosak vagyunk benne, hogy be fogja küzdeni magát az egyelőre előtte álló rutinosabbak közé, és idővel egyik erősségünk lesz.”
A GYHK arra buzdítja drukkereit, hogy szavazzanak a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company és No Sugar zenekarokra, akiket a magyarországi zenei élet rangos elismerésére, a Petőfi Zenei Díjra jelöltek.
Mint írják, az együttesek tagjai maguk is szurkolnak a Gyergyói Hoki Klubnak, ha épp nincs fellépésük, Bagossyék szurkolni, dobolni is kijárnak a meccsekre, a NO Sugar pedig indulót írt a klubnak, ami minden hazai mérkőzésen megszólal.
„Most mi mutassuk meg, mennyire fontosak ők nekünk: szavazzunk, hogy megkaphassák a Petőfi Zenei Díjakat!” – olvasható a GYHK felhívásában. Szavazni naponta egyszer itt lehet.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!