Az első harmad a házigazdáké volt, Debrecenben a DEAC egyértelműen célratörőbben tudott játszani, mint a gyergyóiak, annak ellenére, hogy legalább 150 piros-fehér drukker biztatta a GYHK-t.
Az emberelőnyös játékukra nagyon készülhettek,
mert ami nem sikerült számukra a korábbi négy mérkőzésen, az most összejött.
Németh és Turcotte is betalált, az első szünetben 2–0-ra vezetett a DEAC. A helyzet tovább romlott, amikor a 24. percben Németh újra kihasznált egy védelmi megingást.
Háromgólos hátránynál viszont nem adta fel sem a csapat, sem a szurkolók.
Bobcek emberelőnyös találatával zárkózott közelebb Mikael Tissel legénysége, és a 30. percben Csergő emberhátrányban kiugorva már egyre csökkentette a hátrányt.
A harmadik harmad közepén dőlt el a meccs,
amikor Novotny 4–2-re alakította az eredményt. Ettől függetlenül becsülettel ment előre e GYHK, de nem sikerült közelebb férkőznie. Az utolsó percben pedig Izaczky állította be az 5–2-es végeredményt, betalálva az üres kapuba.
A Gyergyói Hoki Klub pénteken hazai pályán azért játszik,
hogy újra kiegyenlítse az állást, és vasárnap hetedszer is összemérhesse erejét a debreceniekkel.
Jégkorong Erste Liga, rájátszás, negyeddöntő, 5. mérkőzés:
Debreceni EAC-Gyergyói Hoki Klub 5–2 (2–0, 1–2, 2–0),
gólszerzők: Németh Attila (8., 24.), Hugo Turcotte (12.), Dominik Novotny (51.), Jakub Izaczky (60.), illetve Igor Bobcek (25.), Csergő Hunor (31.).
Kiállításpercek: 22–16.
Kapura lövések: 41–40.
A párharcban 3–2-re vezet a DEAC.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!