Hirdetés

Ismertek a magyar hokiválogatott ellenfelei a Sárközy Emléktornán

Elkezdik a hangolódást az A csoportos világbajnokságra a magyar jégkorongozók. Korábbi felvétel
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

MTI
2024. október 08., 22:02

November 7. és 9. között rendezik a Sárközy Tamás Emléktornát Budapesten, a Tüskecsarnokban. Az A csoportos világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott a lengyel és az olasz csapattal, valamint a szintén az elitben szlovénokkal találkozik.

MTI
2024. október 08., 22:02

A magyar szövetség (MJSZ) honlapján olvasható beszámolóban emlékeztetnek: a szlovén és az olasz válogatottról vannak friss emlékek, hiszen

májusban, a bolzanói vb-n mindkettőt sikerült legyőzni, és az akkor feljutást ért.

A lengyelekkel tavasszal játszottak a magyarok dupla felkészülési meccset, győzni ellenük pedig legutóbb 2020 decemberében sikerült.

Hirdetés

„Az olimpiai selejtezőn az volt a kérdés, hogy képesek vagyunk-e úgy dolgozni az erősebb csapatok ellen is, hogy helytálljunk. Ebben szerencsére jelesre vizsgáztunk, a három vereség ellenére is.

A Sárközy Tamás Emléktornán másfajta kihívás vár ránk, hiszen jobban kell uralnunk a játékot, többet lesz nálunk a korong, és más helyzet, amikor építkezni kell.

Másféle információkat kapunk a játékosokról, ami ugyanolyan hasznos és fontos lesz. Az a cél, hogy előrelépjünk csapatként, és néhány fiatalnak megadjuk a bizalmat” – mondta Majoross Gergely szövetségi kapitány.

Az őszi felkészülési tornát 2021-ben nevezték el Sárközy Tamásról, az MJSZ egykori elnökéről. Az utóbbi két évben az olasz csapat végzett az élen.

A Sárközy Tamás Emléktorna programja:
november 7.:
16.00 Szlovénia–Olaszország
19.45 Magyarország–Lengyelország
november 8.:
16.00 Szlovénia–Lengyelország
19.45 Magyarország–Olaszország
november 9.:
14.15 Olaszország–Lengyelország
18.00 Magyarország–Szlovénia

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!