„Azért döntöttünk Don kinevezése mellett, mert évek óta a magyar jégkorongban dolgozik, így jól ismeri a játékosokat és az edzőket, a sportág lehetőségeit, céljait és kihívásait. Hatalmas tapasztalata és szaktudása van, hiszen dolgozott az NHL-ben, könyveket írt és tanított is. Nem titkolt célunk, sőt, prioritás, hogy az edzők felkészítésével segítse kiválasztani azt a magyar szakembert, aki alkalmas lehet majd átvenni tőle a stafétabotot” – mondta Sipos Levente, az MJSZ főtitkára a szövetség honlapján.
Hozzátette: Don MacAdam továbbra is ellátja eddigi feladatait, vagyis marad sport- és fejlesztési igazgató, és a mostani kinevezés ezeknek a logikus kiterjesztése.
A szövetségi kapitány munkáját a novemberi Sárközy Tamás Emléktornán Bartalis Balázs és Szilassy Zoltán segíti. A tervek szerint a decemberi, ausztriai tornán más magyar edzők dolgoznak majd a nemzeti együttes mellett.
Ladányi Balázs U20-as szövetségi kapitányi feladatai mellett a felnőtt stáb munkáját is segíti a külföldön szereplő játékosok teljesítményének nyomon követésével, a decemberi junior világbajnokság után pedig személyesen is bekapcsolódik a munkába. Kapusedzőként a DEL-es Nürnbergnél dolgozó Daniel Goller csatlakozik a stábhoz.
Don MacAdam már húszas évei végén az edzői pályára lépett, a University of New Brunswick egyetemi csapatának lett előbb segédedzője, majd vezetőedzőként nyolc évig irányította a csapatot - már az első évben az év edzőjének választották. Tanított és edzősködött Kanadában, 1986-tól pedig a Detroit Red Wings másodedzője volt.
Három idény után a szintén NHL-es Edmonton farmcsapatához igazolt, az 1990-ben Stanley Kupa-győztes Oilers stábtagjaként ő is bajnoki aranygyűrűvel gazdagodott. A 90-es években az AHL, a 2000-es években az ECHL csapatai foglalkoztatták vezetőedzőként és általános igazgatóként, valamint a kanadai válogatott mellett is volt tanácsadó.
Európában előbb Bolzanóban dolgozott, később az EBEL-t segítette tanácsaival, majd Csíkszeredában volt vezetőedző. 2019-ben a Ferencváros utánpótlás szakmai igazgatójának kérték fel, aztán 2021-től az MJSZ fejlesztési, később sportigazgatója is lett.
MacAdam elődje, Kevin Constantine júliusban jelentette be, hogy élő szerződése ellenére a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitányi és a Fehérvár AV19 vezetőedzői posztját sem kívánja a jövőben betölteni. Constantine a Fehérvárt 2021, a férfi válogatottat pedig tavaly nyár óta irányította. Előbbivel 2022-ben döntőbe jutott az osztrák ligában, míg a nemzeti csapattal az idei elit világbajnokságon szerepelt és együttesével még az utolsó meccsen is volt esélye a bennmaradásra, ám végül szétlövésben kikapott Ausztriától és kiesett.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!