A jelenlegi mezőnyt alkotó kilenc alakulat egyhangú szavazással elfogadta a csapat felvételét a bajnokságba, ugyanakkor a Magyar Jégkorongszövetség is helybenhagyta a csatlakozási kérelmüket, így
a 2026–2027-os idénytől a Háromszéki Ágyúsok a közös magyar-román pontvadászatban szerepelhet.
Szeptembertől a mostani helyett hárommal több, már 12 gárda vesz részt a bajnokságban, az Ágyúsok mellett ugyanis az UNI Győr ETO HC és a Goodwill Pharma Szeged is újonc lehet.
„A csatlakozás nemcsak nekünk előrelépés, hanem a székelyföldi és a romániai jégkorong számára is komoly sportdiplomáciai siker, hiszen a következő idénytől a negyedik erdélyi együttes lehetünk. Nagyon örülünk, hogy a befektetett munka meghozta gyümölcsét.
– fogalmazott a klub közösségi oldalán Miklós Ervin klubelnök.
Kiemelte, szeretnének az Erste Liga stabil és meghatározó csapata lenni, ezért pedig a következő években is dolgoznak majd. „Hálásak vagyunk a Magyar Jégkorongszövetség vezetőségének és az Erste Ligában szereplő alakulatoknak a nyitottságért, illetve köszönjük a Román Jégkorongszövetség támogatását!” – jegyezte meg Miklós Ervin.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!