„Egy nagyon érzelemdús meccs volt sok, egyszer fent, egyszer lent helyzetekkel, egyszer a világ tetején voltunk aztán a mélységekben. Nagy tisztelet jár az ellenfélnek, nagyon erős támadósoruk van és olyan hátvédjeik, akik nagyon jól csatlakoznak a támadásokhoz. Nagy nehézségeket okoztak nekünk. De én nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Még mindig hiányos keretünk van a sérülések miatt, sok sportoló csatlakozik hozzánk az U21-es csapatunkból. Ahogy már korábban is mondtam, minden meccs egy lecke, néha ezek fájdalmasak, ma pedig egy boldog. Remélhetőleg tanulunk abból, hogy leadtuk az előnyünket, de végül győztesként jöttünk ki a meccsből és pozitívak lehetünk” – összegzett Steve Kasper, a DVTK Jegesmedvék edzője.
Szilassy Zoltán a fegyelmezetlenséget, valamint egy harmad „elcsalását” rótta fel a játékosainak: „Nehéz erről az őrült meccsről beszélni. A harmadik harmadban úgy játszottunk, ahogy kell. Az első felvonásban nem volt igazán egyik csapatnak se komoly lehetősége, viszont amit a másodikban csináltunk...
Ezt követően elkezdtünk jól játszani, de a korábbiakat megbünteti a Jóisten. A végén kaptunk egy gólt, valószínűleg azért, mert ennyit érdemeltünk. Nem lehet elcsalni 20 percet egy meccsből. Meg kell értenünk, hogy ez már nem a tavalyi szezon, az önbizalom nem elég, hanem bele kell tenni a munkát minden cserébe. Lehetett látni, hogy van erőnk, de akkor miért nem az elejétől? Tehát ez fej kérdése, ezt kell rendbe tenni, mert nagyon szoros a bajnokság. Az egyik legtöbbet büntetett csapat vagyunk és ez nem véletlen, fegyelmezetlenek vagyunk, ezen változtatni kell. Az egy pontot azért kaptuk, mert visszajöttünk a meccsbe, de lehet, hogy többet nem is érdemeltünk”.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!