Hirdetés

A GYHK edzője szerint sokkal jobban kell gazdálkodniuk a helyzetekkel

Kemény csatát vívott egymással a GYHK és a Brassói Corona
Fotó: Suciu Cristian

2024. szeptember 16., 09:35

A csapata nagyot dolgozott, de a helyzetek kihasználásában kell javulnia a Gyergyói Hoki Klubnak – állapította meg Markus Juurikkala edző a Brassói Coronával szemben elszenvedett vasárnapi vereség után. Strenk Hunor pedig azt emelte ki, hogy jó pillanatokban lőtték a gólokat.

2024. szeptember 16., 09:35

Vasárnap este két nagyon jó csapat küzdelme zajlott Gyergyószentmiklóson, ahol GYHK a Brassói Coronát fogadta. A mindvégig kiélezett csatából végül a vendégek jöttek ki győztesként.

„Szoros mérkőzés volt egy rendkívül erős ellenféllel szemben, gratulálok a Brassónak. Nagy küzdelem volt, tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, a tavalyi bajnokkal játszottunk, ezzel pedig tisztában is voltunk.

Tetszett az, amit a srácok letettek az asztalra, mindent megtettünk, keményen dolgoztunk, meg kell találnunk a módját, hogy eredményesebbek legyünk a támadóharmadban. Amikor ott van a korong, meg kell találnunk annak a lehetőségét, hogy kihasználjuk a helyzeteket, gólokat szerezzünk. Nagyon sok pozitív dolog van, fejlődési folyamatban vagyunk.

– mondta el a találkozót követően Markus Juurikkala, a hazaiak vezetőedzője.

Hirdetés

A tapasztalt szakember hozzátette, hogy a teljes csapat kemény munkát rakott bele a meccsbe és külön kiemelte a harmadik sorukat, ugyanis a fiatalok is remek teljesítménnyel rukkoltak elő.

„Sok pozitív következtetést le lehet vonni, a mérkőzést viszont az ellenfelünk nyerte, bízunk benne, hogy legközelebb mi győzünk” – nyilatkozta a GYHK mestere.

Kapcsolódó

Strenk Hunor, a vendégek másodedzője kiemelte, hogy a vendégek rendre jó időben szerezték a gólokat, ez lehetett a kulcs a győzelemhez.
„A második harmad végén szerzett gólunk egy olyan momentum volt, ami a mi javunkra billentette a mérleg nyelvét. Az utolsó felvonásban kijött az a rutin ami a csapatban megvan, sikerült kivédekezni az emberhátrányt, utána pedig az üres kapus góllal lezárni a mérkőzést” – nyilatkozta az összecsapás után Strenk Hunor másodedző.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!