Hirdetés

Idegenben győzték le a Coronát az Ágyúsok

A hazai pályán elért pontszerzés után idegenben a győzelmet is sikerült begyűjtenie a Háromszéki Ágyúsoknak a Brassói Corona ellen
Fotó: Máté Bence

A legutóbbi hazai pályán elért pontszerzés után idegenben a győzelmet is sikerült begyűjtenie a Háromszéki Ágyúsoknak a Brassói Corona ellen, akik így jelenleg a bajnoki tabella harmadik pozíciójában tanyáznak.

Sportszerű mérkőzést játszott a két csapat kedden este Brassóban, a találkozón a 12. percig kellett várni az első gólra, amikor is Molnár Zsombor talált be ex-csapatának. Kevéssel ezután máris kettő volt közte, az Erste Liga aktuális pontkirálya, David Levin értékesítette Welsh átadását. A háromszékiek nem adták fel, a 17. percben, Antal László révén sikerült a szépítés.

Az eredmény ezek után már nem változott, így egygólos barcasági vezetéssel ért véget az első húsz perc.

Hirdetés

A második harmadban támadóbb szellemű vendégcsapat korocsolyázott ki a jégre, és ez meghozta gyümölcsét, előbb Nagy Tamás egyenlített, majd a 36. percben Ilyés Tamás révén sikerült átvenni a vezetést.

Az offenzív játék a kapuralövések számában is megmutatkozott, az Ágyúsok ezt a periódust ebben a mutatóban 10–6-ra hozták le.

Az izgalmak a záró játékrészre maradtak, melynek elején percében Zukauskas ült le a büntetőpadra, gólt mégis a hátrányban játszó vendégek lőttek, Róth révén, így már a lélektani előny is a háromszékieknél volt.

Hét perc elteltével tovább nőtt a különbség a két csapat között, Antalnak sikerült duplázni, majd Gecse Olivér gondoskodott róla, hogy tovább nőjjön a fór.

Nem sokáig tartott a négygólos differencia, Kovács Előd révén a hazaiaknak sikerült közelebb férkőzni. Ezután mindent egy lapra feltéve próbálkozott a barcasági alakulat, a Matthew Myers-Strenk Hunor duó vezette stáb Tőke helyett is mezőnyjátékost küldött a pályára, a hat a négy elleni helyzetet pedig sikerrel értékesítették, Welsh tovább faragott csapata hátrányán, de ez csak a szépítésre volt elég.

A Háromszéki Ágyúsok teljesen megérdemelten szerezték meg a győzelmet, így a bajnoki táblázat harmadik helyéről várhatják a következő csatát. December 5-én a Sapientia U23 látogat majd a Deme László Műjégpályára.

Jégkorong, román bajnokság, alapszakasz:

Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok 4–6 (2–1, 0–2, 2–3).
Gólszerzők: Molnár Zsombor (12.), David Levin (15.), Kovács Előd (58.), Jeremy Welsh (59.), illetve Antal László (17., 50.), Nagy Tamás (34.), Ilyés Tamás (36.), Róth Zoltán (42.), Gecse Olivér (57.)
Kapura lövések: 40–34.
Büntetőpercek: 4–2.
Játékvezetők: Csomortáni Zsolt és Bandi Csaba, illetve Kacsó Dániel és Kőszegi Kálmán.

Brassói Corona: Tőke Zoltán, Patrik Polc (kapusok) – Sebastien Piché, Bors Huba, David Levin, Jeremy Welsh, Albert Zagidullin (első sor); Gajdó Tamás, Pavlo Boriszenko, Molnár Zsombor, Andrei Filip, Nicholas Wong (második sor); Gecse Hugó, Farkas Tamás, RokalyBoldizsár Richárd, Gajdó Balázs, Vasile Andrei (harmadik sor); Csiszer Csaba, Roberto Gliga, Kovács Előd, Vasile Nicolae Rareș (negyedik sor). Stáb: Strenk Hunor (társvezetőedző), Matthew Myers (társ-vezetőedző), Mihály Árpád (csapatvezető), Zsók Levente (videóelemző).
Háromszéki Ágyúsok: László Arnold, Béres Szilárd (kapusok) – Szabó Zsolt Ákos, Horváth Pál, Bíró Ottó, Ilyés Tamás, Lukas Zukauskas (első sor); Antal Előd, Markus Magnusson, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László (második sor); Kernászt Máté, Ferencz Szilárd, Szőcs Zalán, László Hunor, Barkó Gergely (harmadik sor); Nagy Tamás, Kertész Ákos (negyedik sor). Stáb: Kertész Zoltán (vezetőedző), Szentes Ervin (felszerelésmenedzser), Miklós Ervin (csapatvezető).

Jégkorong, romániai bajnokság, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
16
14
0
0
2
110-28
42
2
Brassói Corona Brassó
16
11
2
0
3
99-46
37
3
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
16
11
0
1
4
113-41
34
4
Bukaresti Red Hawks Red Hawks
16
9
1
0
6
95-52
29
5
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
9
0
1
6
92-41
28
6
Bukaresti Steaua Steaua
16
8
0
1
7
104-50
25
7
Galaci CSM Galac
16
4
0
1
11
50-72
13
8
Sapientia U23 Sapientia
16
2
1
0
13
43-95
8
9
Sportul Studențesc Sportul
16
0
0
0
16
26-307
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

Hosszabbítások döntöttek Bukarestben, lezárult a román jégkorongbajnokság

Két bukaresti alsóházi mérkőzéssel befejeződött a 2025–2026-os romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokság. A kilenccsapatos pontvadászatban öt erdélyi és négy regáti együttes volt érdekelt.

Önbizalommal gazdagodott a GYHK, megérezte a hiányzókat a Corona

A Gyergyói Hoki Klub győzelmével zárult a romániai jégkorongbajnokság négyes döntője, amely megvédte címét a Brassói Coronával szemben. A párharcot követően a két együttes igazgatója, illetve vezetőedzője nyilatkozott a Székely Sportnak.

Aranygóllal védte meg bajnoki címét a Gyergyói Hoki Klub

A hatvan perc nem volt elég a romániai jégkorongbajnokság győztesének kihirdetésére. Három döntetlennel zárult harmad után Császár Hunor hosszabbításban szerzett találatával ismét a Gyergyói Hoki Klub hódította el a trófeát.

Legyűrte a Sportklubot, megvan a Háromszéki Ágyúsok első érme

Biztosan emlékezetes marad a Háromszéki Ágyúsok számára 2026. március 7-e: a fiatal csapat megszerezte történetének első érmét. A romániai jégkorongbajnokság bronzmérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub ellen arattak 5–2-es győzelmet.

Elmaradt az Ágyúsok feltámadása, a párharc közepén nem kegyelmezett a Corona

A Háromszéki Ágyúsok nem tudtak csodát tenni és papírformát borítani, a Brassói Corona fölényesen győzött pénteken este és bejutott a romániai jégkorongbajnokság döntőjébe, ahol a GYHK-val csap össze.

Minden tekintetben felülmúlta a Sportklubot, fölényesen jutott döntőbe a GYHK

Lényegesen jobb volt a Gyergyói Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklubnál a bajnokság brassói final fourjának első elődöntőjében. Ez a tabellán is igazolódott, a piros-fehérek sima 5–0-s sikerrel jutottak be a fináléba.

Testvérharc a Final Fourban: a Molnár-fivérek egymás ellen küzdenek a döntőért

Bár hosszú éveken át azonos oldalon kergették a korongot, a sors úgy hozta, hogy ezúttal ellenfélként találkozik a jégen Molnár Zsombor és Molnár Zoltán a Brassói Corona és a Háromszéki Ágyúsok közötti bajnoki elődöntős párharcban.

Visszavágna a tavalyi elődöntőért a Sportklub az idei Final Fourban

Idén is ott van a román jégkorongbajnokság négyes döntőjében a Csíkszeredai Sportklub. Becze Tihamér csapatkapitány szerint nagyon motivált a csapat, és úgy látja, egy kis szerencsével és a szurkolók támogatásával a döntőbe jutás sem elérhetetlen.

A székely rangadón teheti meg az első lépést a címvédés felé a GYHK

Nyilván a címvédés a cél, amit könnyű kijelenteni, de annál nehezebb végrehajtani – szögezte le Szilassy Zoltán. A Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője rámutatott: az elődöntő korai időpontja nem közönségbarát, de olyan előny, ami kulcsfontosságú lehet.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!