Hirdetés

Idegenben továbbra is hibátlan a GYHK, legyőzte az éllovast

Kézben tartották a gyergyóiak a mérkőzést
Fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

2022. október 28., 22:58

A második magyarországi Erste Liga túrájának második mérkőzésén is meggyőző játékot mutatott a Gyergyói Hoki Klub. A Budapest Jégkorong Akadémia HC vendégeként is uralta a mérkőzést, és háromgólos különbséggel szerzett újabb három pontot.

2022. október 28., 22:58

A BJAHC egyáltalán nem ígérkezett könnyű ellenfélnek a GYHK számára, hiszen a szezon elejének meglepetéscsapata első tíz mérkőzéséből kilencet megnyert. Az ellenfélből azonban láthatóan komolyan felkészült Szilassy Zoltán csapata, odafigyelt a védekezésben, nem hagyott teret a gyors támadásoknak Rinne ketrece felé. Ezt az is segítette, hogy korán sikerült vezetést szerezni, Fejes bombázott Kornakker hálójába. Az előny tudatában már nyugodtan építkezhettek a gyergyóiak.

Az első húsz percben nem változott az eredmény, Orbánék türelmesen játszottak, nem kockáztattak, amikor meg lehetőség adódott, veszélyes akciókat hoztak össze, de a hazai kapus is hozta, amit elvártak tőle.

Hirdetés

A második játékrész első támadásából ugyan egyenlített Kangyal Balázs együttese, Galoha góljára azonban azonnal válaszolt Haaranen, majd a harmad közepén egy ellentámadásból Tranca passzát Vincze Péter értékesítette. Orbán egyéni akciója is gólt hozott, így viszonylag kényelmes gyergyói előnynél jöhetett az utolsó játékrész.

Culigin ugyan faragott a különbségből, de jött egy újabb Haaranen gól, és ezzel eldőlt: a GYHK az FTC-Telekom után a BJAHC ellen is behúzta a három pontot, idegenben továbbra is hibátlan maradt. A piros-fehérek vasárnap az UTE ellen folytatják a magyarországi túrát.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz:
BJAHC–Gyergyói Hoki Klub 2–5 (0–1, 1–3, 1–1)
Gólszerzők: Kirils Galoha (21. perc), Ilija Culigin (45.), illetve Fejes Nándor (3.) Matias Haaranen (21., 57.,) Vincze Péter (31.), Brance Orbán (38.)
Kapura lövések: 35–44
Kiállításpercek:  8–8

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Hatodik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Budapest JAHC BJAHC
12
8
1
1
2
58-32
27
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
12
8
0
0
4
52-31
24
3
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
13
5
2
4
2
42-36
23
4
DVTK Jegesmedvék DVTK
12
5
3
1
3
37-30
22
5
FTC-Telekom FTC
11
7
0
0
4
36-32
21
6
Brassói Corona Brassó
14
5
1
1
7
40-46
18
7
Debreceni EAC DEAC
15
5
1
1
8
47-54
18
8
Újpesti TE UTE
13
4
1
1
7
40-42
15
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
13
3
2
2
6
34-47
15
10
Fehérvár HA19 FEHA19
13
2
1
1
9
25-61
9
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

A Sportklubnál szégyellik magukat, a gyergyóiak élesek voltak a kapu előtt

Egészen eltérő hangulatban értékeltek a székelyföldi csapatok vezetőedzői az Erste Liga vasárnapi játéknapja után. A Sportklub súlyos vereséget szenvedett Újpesten, míg a Gyergyói Hoki Klub Székesfehérváron szerezte meg első idénybeli győzelmét.

Megvan az első gyergyói siker az Erste Ligában

Túllépett a jégkorong Erste Liga nyitányán elszenvedett vereségen a Gyergyói Hoki Klub, egy nehézkesebb első harmad után magabiztosan verte a FEHA19 csapatát.

Gyorsan fordított, majd összeomlott a Sportklub Újpesten

Hiába fordított fél perc alatt a Csíkszeredai Sportklub, a folytatásban szétesett a védekezése, az Újpest pedig könyörtelenül kihasználta a hibákat és kiütéses győzelmet aratott a jégkorong Erste Ligában.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Az Ágyúsok felvették a kesztyűt, a GYHK-ból hiányzott a gyilkos ösztön (videókkal)

Izgalmas mérkőzéseket hozott a jégkorong Erste Liga pénteki nyitánya: a Háromszéki Ágyúsok meglepetésre hosszabbításban győzték le a Brassói Coronát, a Gyergyói Hoki Klub alulmaradt Újpesten, míg a DEAC magabiztosan nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Elképesztő fordítás után történelmi sikert aratott az Ágyúsok a Corona ellen

Története első győzelmét aratta a jégkorong Erste Ligában a Háromszéki Ágyúsok, miután a pénteki mérkőzés hajrájában kétgólos hátrányból egyenlített, majd hosszabbításban 4–3-ra felülmúlta idegenben a tavalyi döntős Brassói Coronát.

Csak visszakapaszkodni tudott Debrecenben a Sportklub

Az Erste Liga első játéknapján a Csíkszeredai Sportklub méltó ellenfele tudott lenni a Debrecennek, ám a kiállítások megpecsélték a sorsát. A végén még sikerült visszakapaszkodni, azonban a győzelem így sem jött össze Péter Balázséknak.

Vereséggel indította a szezont a címvédő GYHK az Erste Ligában

Nem tudta győzelemmel kezdeni a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonját a címvédő Gyergyói Hoki Klub, a piros-fehérek Újpesten szenvedtek vereséget.

Kiegyensúlyozottabb mezőnnyel rajtol az Erste Liga

Tíz csapattal, köztük négy erdélyi együttessel rajtol a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es idénye. A címvédő Gyergyó megfiatalodott, a Brassó erősödött, a Sportklub bizakodó, az Ágyúsok történetük első szezonjára készülnek a magyar bázisú bajnokságban.

Újabb tapasztalt támadóval erősített a Sportklub

Lengyel bajnoki ezüstérmes, tapasztalt csatárral erősíti támadó alakzatát a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata. A finn Miro Lehtimäki leigazolását jelentették be a kék-fehérek közösségi oldalukon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!