
Himnuszokkal kezdődött a jégkorong Erste Liga elődöntő első csíkszeredai mérkőzése a Vákár Lajos Műjégpályán, ahol a járványügyi megszorítások miatt továbbra sem lehetnek nézők. Előbb a magyar- majd a székely himnuszt hallgatta felállva a két csapat, a stáb és a játékvezetők.
Kemény csatát hozott a mérkőzés, jó iramú hokit játszott a két együttes, melynek első játékrészében két csapás is érte a házigazda Sportklubot: előbb a harmad közepén egy palánk melletti ütközetben Fodor Csanád súlyos sérülést szenvedett, nem tudta folytatni a játékot és kivizsgálásra kórházba szállítottak, majd a 19. percben gólt kaptak a kék-fehérek, a kapu előtt üresen hagyott Somogyi közelről legyőzte Szamankovot (0–1).

Uralta a játékot a második játékrészben a Sportklub, és a 32. percben egy remek Becze akciót követően a csíki csatár Taratuhin elé tálalt, aki közelről kiegyenlített (1–1). A harmadik játékrészben többet támadott a vendég Ferencváros, és szűk négy perccel a rendes játékidő vége előtt Kóger egy kipattanó korongot a csíki kapuba bombázott (1–2).
Ezt követően a Sportklub szakvezetése időt kért, az egyenlítés reményében pedig kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre. Ebben a periódusban Combs lövésénél a hazai játékosok felemelték a kezüket, gólnak örültek, a játékvezetők azonban továbbot intettek …

Fél perc múlva, az első játékmegszakításkor a két középbíró videólejátszón visszanézte az esetet – és megadták Combs találatát (2–2). Ez szárnyalkat adott a Sportklub játékosainak, akiknek bár a rendes játékidő hátramaradt másodperceiben nem sikerült gól lőniük, a ráadásra azonban nagyon határozottan jöttek ki a jégre.
A hosszabbítás mindössze 29 másodpercig tartott, Taratuhin éles szögből kapura lőtte a korongot, ez pedig a kapus botjáról a hálóba pattant (2–3).
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban a Sportklub összesítésben 2:1-re vezet. A sorozat vasárnap 18 óra 30 perctől a Vákár Lajos Műjégpályán folytatódik.

Jégkorong Erste Liga, elődöntő, harmadik mérkőzés:
Csíkszeredai Sportklub–FTC-Telekom 3–2 – hosszabbítás után (0–1, 1–0, 1–1, 1–0).
Gólszerzők: Andrej Taratuhin (32. és 61. perc), John Anthony Combs (58.), illetve Somogyi Balázs (19.) és Kóger Dániel (56.).
Kapura lövések: 31–31.
Büntetőpercek: 4–4.
Játékvezetők: Vladimir Babic és Nagy Attila, illetve Balla Norbert és Muzsik Ferenc Norbert.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!