HIRDETÉS

Hosszabbításban került előnybe a GYHK

Fotó: Szász Adorján

2024. március 08., 21:54

Nem volt elég a hatvan perc a Gyergyói Hoki Klub-UTE párharc első felvonásának eldöntésére a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében. A nagyon kiegyenlített mérkőzés hosszabbításban dőlt el a piros-fehérek javára. A GYHK jobb erőnléte döntött.

2024. március 08., 21:54

A meccs előtt az alapszakasz pontkirálya Chris Bodó vehette át a különdíjat, majd elindult a 2023-2024-es Erste Liga szezon rájátszása.

A mérkőzés első perceiben az UTE nagy nyomást gyakorolt a hazai kapura, a gyergyóiak többször csak tilos felszabadításokkal tudták kijuttatni a korongot a harmadukból. Az 5. perc tájékán érkezett meg a meccsre a GYHK, onnan már a piros-fehérek uralták a játékot. Nemsokára pedig Bodó meg is szerezte a rájátszás első találatát egy szép lövéssel. Sőt emberelőnyben másodszor is bekerült a korong Rajna ketrecébe. Azaz, hogy csak a teljes gyergyószentmiklósi lelátó látta így, a bírók videózás után sem ítélték meg a gólt.

HIRDETÉS

A második harmadban legalább 4-5 óriás gyergyói gólhelyzetet hatástalanított az ihletett formában védő Rajna, ellenben a vendégek egyenlíteni tudtak Saarelainen emberelőnyös lövésével. Így döntetlen volt az állás 40 perc után. Ennyi maradt a rendes játékidő végéig is. Orbánéknak voltak nagyobb lehetőségei de semmi nem ment be.

Jöhetett a hosszabbítás. Itt olyan tempót diktált a Gyergyói Hoki Klub, mintha akkor kezdődne a meccs. Nem látszott a fáradtság a hazaiakon, míg a lilák ereje elfogyott, ki sem nagyon tudtak jönni a harmadukból. De az volt a kérdés, hogy sikerül-e végre túljuttatni a korongot a vendégek gólvonalán. Ez végül a 70. percben jött el. Silvestre tüzelt egy végletekig kijátszott emberelőnyös akcióban és eldőlt a meccs. A GYHK behúzta a párharc első mérkőzését.

Jégkorong Erste Liga rájátszás negyeddöntő, első mérkőzés:
Gyergyói Hoki Klub-UTE 2-1 hosszabbítás után (1-0, 0-1, 0-0, 1-0).
Gólszerzők: Chris Bodó (7. perc), Sébastien Sylvestre (70.) illetve Pekka Saarelainen (28.)
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Többször is beintett a szurkolóknak, most lelép a Sepsi OSK kegyvesztett támadója

Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.

„Néhányan még mindig nem fogták fel, hogy a 2. Ligában vagyunk” – Burcă ultimátumot küldött a Sepsi OSK öltözőjébe

Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.

Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

`
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Hivatalos: elhagyta a Sportklubot a nemrég érkezett cseh csatár

A jégkorong Erste Ligában szereplő Budapest Jégkorong Akadémia HC közösségi oldalán jelentette be, hogy a Csíkszeredai Sportklub csatára, a 33 éves Antonin Honejsek a magyar bajnoki címvédőnél folytatja.

Jegyárak, bérletek és ingyenes nyitómeccs a GYHK új otthonában

Az már ismeretes, hogy a Gyergyói Hoki Klub Gyergyóremetén, az új jégcsarnokban, a Remete Ice Arénában rendezi a hazai mérkőzéseit. Most a jegyárakat is közzétették, de az első mérkőzésen ingyenes lesz a belépés.

Előbb jött a győztes csapatszellem és utána az eredmények – interjú Markus Juurikkalával, a GYHK vezetőedzőjével

Új aréna, új kihívások, régi-új célok – a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője, Markus Juurikkala szerint a 2025–2026-os szezonban az eddig kialakult csapatszellemre és az új jégcsarnok adottságaira építve idén is magasra tehetik a lécet.

Felcsíki jégen készül a Sportklub, különleges vendégedzővel

A Csíkszeredai Sportklub hokisai már jégen készülnek az új idényre, különleges vendégük pedig Bartalis Balázs volt, aki svájci és svéd élvonalbeli tapasztalatával segítette az együttes technikai fejlődését.

Pörgés, távozók és új légiósok: újabb mozgalmas hét az Erste Liga-piacon

A következő Erste Liga-szezon rajtjának közeledtével két csapat már kialakította keretét, és a többiek is közel járnak a véglegesítéséhez. A hét legaktívabb együttese az UTE volt, amely négy légióst is bejelentett.

Finn csatárral bővül a Csíkszeredai Sportklub kerete

Továbbra is átalakulóban a csíkszeredai jégkorongegyüttes kerete. A Sportklub a közösségi oldalán jelentette be, hogy szerződést kötött a finn Frank Gymerrel.

Újabb távozó a Csíkszeredai Sportklubnál, a Red Hawkshoz igazolt

Újabb névvel bővűl a Sportklubot elhagyó játékosok névsora: két idényt követően Ambrus Levente is elköszönt a kék-fehérektől. A 24 éves kapus a frissen alakult Bukaresti Red Hawksnál folytatja pályafutását, ahol több lehetőséghez szeretne jutni.

Távozási hullám közepén a Csíkszeredai Sportklub?

Egyelőre nem kommentálta a híreket a Csíkszeredai Sportklub, de több forrás szerint újabb kulcsemberek távozhatnak a csapattól. A légiósok és a vezetőedző helyzete is kérdéses, miközben már eddig is több alapember búcsúzott a csíki hokicsapattól.

Kialakulóban a végleges keretek, játékosmozgások az Erste Ligában

Újabb pörgős hetet zárt a jégkorong Erste Liga átigazolási piaca: voltak érkezők, távozók, hosszabbítók, sőt, a GYHK-t követően a DEAC is bejelentette, hogy lezárult a keret kialakítása a 2025–2026-os idényre.

Hétfőtől válthatók a GYHK-bérletek az új arénába

Új helyekről nézhetik a Gyergyói Hoki Klub hazai mérkőzéseit a szurkolók a hamarosan megnyíló Remete Ice Arénában.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!