Ezen a mérkőzésen debütált a válogatott élén az NHL-t is megjárt Kevin Constantine szövetségi kapitány, aki Ambrus Gergő személyében újoncot avatott.
Eleinte egykapuztak a hazaiak, a távol-keletiek kontrákra rendezkedtek be. Ez akkor tört meg, amikor Garát Zsombort kiállították, ráadásul Szato Kohei megszerezte a vezetést egy keresztpassz után. Szünet előtt már a második magyar emberelőny maradt ki.
A második harmadban sorra kapták a kiállításokat a japánok, az egyik ütközésnél Sofron István megsérült.
Nőtt a feszültség, de amint visszatért a ponterős csatár, gólpasszt adott a csapatkapitány Nagy Gergőnek, akinek közelről a kipattanót kellett bekotornia. Fokozta a tempót a házigazda csapat, és egy középre adás után Kiss Dániel úgy lőtt a kapuba, hogy a korong felperdült Nariszava Jután, a kapus ugyan elkapta a pakkot a háta mögött, de már a gólvonalon túl. Így aztán ez a mozdulat nem lesz az év védése, pár centiméteren múlott.
A szövetségi kapitány változtatott a támadósor összeállításán is, és sokkal több időt töltött a magyar válogatott a támadóharmadban, mint riválisa, negyven perc után 31–14 volt a kapuralövés a javára.
A záró felvonás már kiegyenlített játékot hozott, és az 54. percben a „semmiből” egyenlítettek a japánok, Rajna Miklós rosszul szúrt bele a középre szánt korongba, amelyet Oszava Juto köténybe beütötte. A hajrában aztán javított a magyar hálóőr, szépen, kipattanó nélkül fogott hasra egy ziccert.
A hirtelen halál sok magyar helyzetet hozott, de ezek kimaradtak. Aztán a végén még jött egy magyar emberelőny, ebben Nagy Gergő kapott jó ütemű passzt Sebők Balázstól, és kapáslövése nem tévesztett célt.
A további program:
pénteken 16 órától Franciaország–Japán, 19.30-tól Szlovénia–Olaszország;
szombaton 16 órától Magyarország–Franciaország, 19.30-tól Ukrajna–Szlovénia
vasárnap rendezik a helyosztókat 12.30, 16.00, 19.30
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!