A Csíkszeredai ISK korszerű, hargitafürdői menedékházában van a hokisok főhadiszállása. Szerdán délelőtt egy magashegyi túra szerepelt délelőtti edzésként, a sportiskolától a rádióátjátszó-állomásig gyalogoltak fel a sportolók.
„Könnyebb aerob edzés volt. A kemény gyakorlatokat kombináljuk a könnyebbekkel, de minden napra kijut 4–5 óra foglalkozás. Kitűnőek a körülmények, itt fenn, a Hargitán komolyan lehet dolgozni” – mondta el Hozó Levente, a csapat edzője.
Csak a hazai játékosok költöztek fel Hargitafürdőre, az idegenlégiósok augusztus elején érkeznek, és szintén augusztusban kapcsolódik be a közös felkészülésbe Becze Tihamér, illetve a Részegh testvérek. Ők júliusban külön, a klub által készített program szerint edzenek.
Megtudtuk, hogy eddig az időjárás a csapattal tartott, egyetlen edzést sem kellett elhalasztani vagy törölni az eső miatt.
Szerdán délelőtt még pipáltak a hegyek, amikor útnak indult a csapat, délre viszont már a nap is kisütött. A fiúk jól megizzadtak, amire felértek a csúcsra, lefele pedig még az eper- és málnagyűjtés is belefért, sőt egy jó adag gombát is szedtek.
Hozótól megtudtuk, hogy augusztus elejétől Csíkkarcfalván elkezdődnek a specifikus, jeges edzések. Délelőttönként Felcsíkon jégen készül majd a Sportklub, délutánonként pedig folytatódnak a száraz edzések.
Augusztus közepén egy szlovákiai, gyetvai turnéra hivatalos a Sportklub, augusztus végén pedig a Gyergyószentmiklóson újra megrendezendő Gyilkos-tó Kupán vesznek részt. A két turné között Hozó azt szeretné, ha a szintén Erste-ligás Gyergyói HK-val játszanának pár felkészülési mérkőzést.
A Csíkszeredai Sportklubbal készül László Arnold kapus – közölte a klub szakvezetése. A 22 éves, csíkszeredai születésű játékos tagja volt a 2013-ban Brassóban megrendezett ifjúsági olimpián induló romániai válogatottnak, majd a Székesfehérvár és a Debrecen ifjúsági együtteseinél védett. László Arnold az elmúlt két idényben a Bukaresti Steaua és a Galaci Dunărea kapusa volt.
A csíki kék-fehérek az idegenlégiósok közül eddig az orosz Andrej Taratuhin csatárral és a cseh Vlastimil Lakosil kapussal kötöttek szerződést. A csatár poszton játszó Radim Valcharnak 2+1 éves szerződése van, amelyből a két év augusztus elején jár le, a plusz egy év részleteiről ezekben a napokban tárgyalnák.
Íme, a nem idegenlégiósnak számító játékosok névsora: Onodi Ottó, Demeter Arnold és Lászlód Arnold – kapusok, Papp Szabolcs, Antal Zsombor, Bíró Tamás, Fodor Csanád, Farkas Tamás, Gecse Hugó, Salló Alpár, Eduard Cășăneanu, Egyed Róbert, Györfy Tihamér, Sándor Zoltán, Bors Arnold, Rokaly Norbert, Rokaly Szilárd, Részegh Zsolt, Részegh Tamás és Becze Tihamér – mezőnyjátékosok.
A keret bővülni fog, a klub vezetősége több hazai és külföldi játékossal tárgyal.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!