Remek védekezésének és hatékony támadójátékának köszönhetően diadalmaskodott a Csíkszeredai Sportklub Debrecenben, ezzel megnyerte a párharcot és bejutott az elődöntőbe.
A Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője, Kevin Constantine szerint hatalmas elánnal jöttek ki a jégre a csapatok. „Az első harmadban nem nagyon volt nálunk a korong, nagy szerencsénk volt, hogy azt átvészeltük 0–1-gyel.
Öt a három ellen játszottunk, lehetett volna itt az állás 2–1 vagy 3–1 is nekik” – emelte ki a kék-fehérek trénere.
A sokat látott szakember hozzátette, hogy emberhátrányban a játékosok kiváló munkát végeztek az utolsó, DEAC elleni mérkőzésen is.
„Az összes meccsen, amit nyertünk idén, 1–0 vagy 2–1 volt az eredmény, talán egyszer szereztünk öt gólt. Egész évben frusztrálta a csapatot, hogy nem tudtak gólt szerezni, de ez felkészített minket a play-offra.
– zárta értékelését Kevin Constantine.
A debreceniek vezetőedzője, Artyom Vaszjunyin úgy látta, hogy a csapatban a mentális fáradtság valószínűleg most mutatkozott meg.
Volt egy magyar rájátszás, illetve döntő, ahol mindenki láthatta, mire képes ez a társaság. Nagy iramú és magas színvonalú meccseket játszottunk, és nem volt sok időnk a pihenésre. Igazából a végére ki is dőlt pár játékosunk, ami még nehezebb helyzetbe hozott minket. Érezhető volt, hogy a munka megvolt, fizikálisan szerintem láthatta mindenki, hogy jól bírtuk a meccset” – összegzett a szakember.
Kiemelte, hogy szerinte a góllövésen ment el az egész, de nem hibáztatnak senkit.
Mindent megtettünk, úgyhogy egy rossz szavunk sem lehet a srácokra. Büszkék vagyunk rájuk! Egy ilyen nehéz helyzetben is próbáltuk a maximumot kihozni” – fűzte hozzá Artyom Vaszjunyin.
A Csíkszeredai Sportklub ellenfele az elődöntőben a BJAHC lesz, az első két mérkőzést március 25-én és 26-án Budapesten rendezik.
Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!