A decemberi, ugyanott esedékes U20-as vébé egyik főpróbája volt a litvániai torna – tudtuk meg Papp Szabolcstól, a romániai válogatott székelyföldi edzőjétől. A romániai csapat Észtországtól hosszabbítás után 3–2-re kapott ki, majd Lengyelországtól 6–1-es, a házigazda Litvániától pedig 4–1-es vereséget szenvedett.
„A mi csapatunkból az észtek ellen Sándor István és Both Alpár volt eredményes, a lengyeleknek Kedves Tamás lőtte a gólunkat, a Litvánia elleni meccsen pedig a Svédországban élő és hokizó Daniel Gheorghiu volt eredményes. A vereségek ellenére nagyon hasznos torna volt, hiszen a lengyelek és az észtek egy felsőbb divízióban szerepelnek, a decemberi vébén csak a litvániai együttessel fogunk találkozni.
A mi keretünk hiányos volt, több játékos különböző okok miatt nem tudott eljönni, így a behívott hokisaink egy részének ez a torna próbajáték volt. Az eredmények lehettek volna jobbak is, de úgy érzem, hogy a fiúk becsülettel tették a dolgukat minden meccsen”
– nyilatkozta Papp a Székely Sportnak.
December 11-17. között Kaunas lesz a házigazdája az U20-as, divízió 2/A jelű világbajnokságnak, ahol Románia ellenfelei a házigazda Litvánia mellett Hollandia, Horvátország, Nagy Britannia és Spanyolország fiatal válogatottai lesznek.
A litvániai tornán részt vett romániai U20-as válogatott többségét székelyföldi születésű játékosok alkották.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!