Gyorsan vezetést szereztek az Ágyúsok, Szabó Ákos talált be a hazai kapuba, és ez még kétszer megismétlődött. A második és a harmadik játékrész elején is eredményesek voltak a narancssárgában játszó vendégek. Másodszor is Szabó volt a gólszerző, a harmadiknál pedig Horváth Pál botjáról került a korong a hálóba.
Az 53. percben ehhez Márton Koppány tett hozzá még egyet, és mint utóbb kiderült, ezzel be is állította a 4–0-s végeredményt Kertész Zoltán együttese.
A gyergyói fiúkat ezúttal nem segítette az Erste Liga keret egyik játékosa sem, ők elutaztak Bukarestbe, ahol szombaton a Szuperkupadöntőben lesz feladatuk. A fiataloknak így jórészt csak a hősies védekezésre volt erejük, a vendégek ketrecét kevésszer fenyegette veszély.
A piros-fehérek csapatából mindenképpen érdemes kiemelni Márk Bálint teljesítményét, aki ugyan négy gólt kapott, de számtalan védéssel járult hozzá ahhoz, hogy sokáig viszonylag szoros maradt az eredmény.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!