Hirdetés

Három új játékossal készül a GYHK

Már a következő szezonra gyúrnak a GYHK hokisai
Fotó: GYHK

2021. június 02., 11:12

Demeter Arnold kapus, Császár Hunor csatár és Tódor Csaba hátvéd a Gyergyói Hoki Klub idei első bejelentett igazolásai. A piros-fehérek elkezdték az erőnléti felkészülést a 2021–2022-es szezonra.

2021. június 02., 11:12

A csíkkarcfalvi edzőközpontban Szilassy Zoltán, Góga Attila és Jukka Kontsas edzők irányítása alatt az új érkezők mellett Ruczuj Gellért kapus, Ferencz-Csibi Róbert, Fejes Nándor, Imre Patrik és Kozma Zsolt hátvédek, Benedek Roland, Biró Gergő, Lázár Kain, Péter Zsolt, Silló Arnold, Szabó Krisztián és Szigeti Ákos kezdték el a közös munkát – olvasható a GYHK Facebook-oldalán közzétett közleményben.

Hirdetés

Demeter Arnold 19 éves, a gyergyószentmiklósi kapuvédő 14 éves korában igazolt Csíkszeredába, ahol a romániai és magyarországi utánpótlás-bajnokságokban fejlődött, majd a Sapientia U23 együttesében szerzett tapasztalatot a felnőttek között.

Tódor Csaba ugyancsak gyergyószentmiklósi, szülővárosában nőtt fel, és két éve már az Erste Ligában is bemutatkozhatott a GYHK mezében. A 21 éves hátvéd a Sapientia U23 csapatában gyűjtötte tovább a tapasztalatokat.

Császár Hunor még csak 21 éves, de a csíkszeredai születésű játékos már négy szezont végigjátszott a Fehérvári Titánok színeiben.

A Gyergyói HK ismertette azt is, hogy a nyár folyamán Érsekújvárral és Székesfehérvárral játszik majd félkészülési mérkőzéseket. A szlovákiai Tipsport Extraligában szereplő HC Érsekújvárral (Nové Zamky) augusztus 26-án találkoznak Érden, az osztrák ICEHL-ben érdekelt Hydro Fehérvár AV19 együttesével pedig szeptember 10-én Székesfehérváron csapnak össze. További 3–4 mérkőzésük van szervezés alatt.

Mint Szilassy Zoltán vezetőedző elmondta, olyan erős csapatokkal szeretnének játszani, amelyek ellen nem ők az esélyesek, és nagy kihívás lesz felvenni velük a tempót. Meglátása szerint a felkészülés idején ez a leghasznosabb.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A csíki hokisok szerint igazságosabb lenne, ha a honosított játékosok is légiósnak számítanának

Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére

Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

Péter Balázs: Egyértelmű a cél, szeretnénk újra kupákat nyerni!

Másfél hónapja dolgozik együtt Antal István másodedző irányításával a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata. Az új szezonra való felkészülés során az elmúlt idényben a csapat legponterősebb játékosa, Péter Balázs válaszolt a Székely Sport kérdéseire.

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Visszahozzák a rájátszást a romániai hokibajnokságba

Új lebonyolítási rendszerrel rajtol a 2026–2027-es romániai jégkorongszezon. Módosul a felnőtt bajnokság és a Román Kupa menetrendje, változnak az utánpótlás-sorozatok, miközben az ország újabb világbajnokság megrendezésére készül.

Staffan Lundh: mindent megteszünk, hogy újra győztesek legyünk

A Csíkszeredai Sportklub a napokban hozta nyilvánosságra új vezetőedzőjének kilétét. A posztra a szurkolók számára korábbról már ismerős Staffan Lundh érkezik, aki most a Székely Sport kérdéseire válaszolt.

Megállapodott ponterős hátvédjével a Brassói Corona

A következő idényben is a Brassói Coronát erősíti Pavlo Boriszenko. A rutinos ukrán hátvéd immár kilencedik szezonját kezdi meg a Cenk alatti együttesnél, amely az elmúlt hetekben sorra jelentette be meghatározó játékosai szerződéshosszabbítását.

Húsz év után visszatért a Sportklub kispadjára a svéd vezetőedző

Ritka, hogy már július elején eldől a vezetőedző személye a Csíkszeredai Sportklubnál. A nagy múltú székelyföldi jégkorongcsapat a svéd Staffan Lundhot nevezte ki, aki közel húsz év után tér vissza a kék-fehérek kispadjára.

Tovább erősödik a Corona, újabb két alapemberrel egyeztek meg

Folytatja a keret megerősítését a Brassói Corona jégkorongcsapata, amely újabb két meghatározó játékosa szerződéshosszabbítását jelentette be. A következő idényben is a sárga-kék mezt viseli Rokaly Szilárd és Részegh Tamás.

Újabb két alapember hosszabbított, folytatja a keretépítést a Brassói Corona

A Brassói Corona újabb két hosszabbítást jelentett be a 2026–2027-es jégkorongidény előtt. A klub közlése szerint Rokaly-Boldizsár Richárd és Gajdó Tamás is a sárga-kékeknél folytatja pályafutását.

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!