Hirdetés

Három légióssal és bátor célokkal vág neki az idénynek a Háromszéki Ágyúsok

Továbbra is a fejlődés útját járják a Háromszéki Ágyúsok, nagyrészt fiatal játékosokat foglalkoztatnak, ezért is fontos, hogy küzdelmes mérkőzéseket játszanak az esélyesebb tartott vetélytársakkal
Fotó: Máté Bence/Háromszéki Ágyúsok

Hétfőtől a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán folytatják a ráhangolódást a szeptember elején rajtoló bajnokságra a Háromszéki Ágyúsok. Miklós Ervin klubelnököt kérdeztük a jégkorongcsapatot érintő újdonságokról, tervekről.

2025. augusztus 28., 13:20

A Háromszéki Ágyúsok a nyár folyamán a Székelyföldi Jégkorong Akadémia csíkkarcfalvi központjában végezték az erőnléti felkészülést, illetve a jeges edzéseket. A hét elejétől Kézdivásárhelyen folytatják a felkészülést a szeptember 7-én esedékes idényrajtjukra, amelyen a címvédő Gyergyói Hoki Klub lesz a vendégük.

Hirdetés

„Hasznos perióduson vagyunk túl, immár második éve Zakariás Zsolt koordinálja csapatunk erőnléti felkészülését, és az idei teszteredmények már mutatják is az óriási előrelépést, ami mindenképp örvendetes, meglátjuk, mit tudunk ebből átvinni a jégre” – közölte a Székely Sport felkeresésére Miklós Ervin, a Háromszéki Ágyúsok elnöke, hozzátéve, hogy a bajnokság kezdetéig napi legalább hat órát jégen és edzőteremben töltenek a jégkorongozók.

•  Fotó: Máté Bence/Háromszéki Ágyúsok Galéria

Fotó: Máté Bence/Háromszéki Ágyúsok

A szakmai stáb nem változott, a vezetőedzői teendőket továbbra is Kertész Zoltán látja el. Az Ágyúsok keretéből a fiatal István Sándor mellett távozott a Brassói Coronától visszautasíthatatlan ajánlatot kapó Molnár Zsombor, illetve a játékospályafutásával felhagyó Részegh Zsolt és Márton Koppány.

Kapcsolódó

Pótlásukra érkezett a sepsiszentgyörgyi Kertész Ákos, illetve két légióst is bejelentett eddig a klub. Az egyiküket jól ismerik a szurkolók, az orosz Vitalij Karamnov 2021 és 2023 között már erősítette az együttest, két év alatt 58 mérkőzésen viselte a narancs-kék mezt, ezeken 28 gólt szerzett és 36 alkalommal az előkészítő szerepét vállalta. A 36 éves csatár az előző idényben a kazah HK Almati együttesében szerepelt, 36 találkozón 7 találatot jegyzett és kiosztott 13 asszisztot. A másik érkező, a litván Lukas Žukauskas szintén nem ismeretlen a nézőknek, a 27 éves csatár az előző idényben a Galaci CSM mezét öltötte magára. A Duna-parti csapat színeiben 32 mérkőzésen 23 gólt és 24 asszisztot jegyzett.

Miklós Ervin •  Fotó: Kiss Zsombor Galéria

Miklós Ervin
Fotó: Kiss Zsombor

„Fel szeretnénk tölteni a három légiós helyet, ennek két oka is van. Először is, elment három alapemberünk, akiket nemcsak létszámban, de tudásban is pótolni kell. A rövid szezonnak – gyakorlatilag hat hónapos a jégszezon – köszönhetően sikerült légiósokat szerezni, azt mondanám, talán még olcsóbban is, mint a hazaiakat. Eddig kettőt bejelentettünk, úgy tűnik, sikerült megállapodnunk a harmadikkal is, de addig nem verjük nagydobra, amíg nem holtbiztos. Korábbi játékosunk, Sergei Paior is visszatért Háromszékre, edzőként dolgozik majd az utánpótlásnál, és őt is leigazoljuk, hogy szükség esetén bevethető legyen, mondjuk, ha valaki sérüléssel bajlódna” – árulta el a klubvezető.

Kapcsolódó

A két együttessel bővült bajnoki mezőnyről szólva elmondta, örül, hogy a Román Jégkorongszövetségnél megmutatkozik a befektetett munka eredménye, és úgy gondolja, a Sapientia U23, valamint a bukaresti Red Hawks csatlakozásával nagyon jó bajnokságnak nézünk elébe.

„Nyilván a három Erste Ligás együttes már a költségvetésükből kiindulva magasabb fokozaton fog pörögni, de mivel a román bajnokságban három légióst használhatnak ők is, ezáltal az erőviszonyok mégiscsak közelítenek valamicskét. A középmezőnyben megvan a helyünk, és szeretnénk azt meg is nyerni, azaz mind a bajnoki sorozatban, mind a Román Kupában szeretnénk a legjobb négy közé kerülni” – szögezte le az ötödik idényüknek nekifeszülő Háromszéki Ágyúsok elnöke.

Miklós Ervin szerint a csapategység lehet az erősségük az elkövetkezőkben.

„Ötödik szezonunkat kezdjük meg, a csapat magja az első pillanattól fogva együtt van, ez nagy előnyünk, vannak kialakult automatizmusok a játékunkban. Nagyon ügyes fiatalok csatlakoztak hozzánk, most itt elsősorban a háromszéki fiúkra gondolok, már öt háromszéki játékosnál tartunk a húszból. Tudjuk a dolgunkat, továbbra is a fejlődésre koncentrálunk, ebben az évben már szebb eredményeket és meglepetéseket szeretnénk okozni” – fejtette ki.

•  Fotó: Máté Bence/Háromszéki Ágyúsok Galéria

Fotó: Máté Bence/Háromszéki Ágyúsok

Ki merem jelenteni, nincsen papíron leírt meccs az idei bajnokságban, mi mindig úgy állunk ki, hogy az ágyúkat ráfordítjuk az ellenfélre”

– fogalmazott a háromszéki klub első embere.

Arról is tájékoztatott, hogy az előző idény közben és végén is jelezték az Erste Liga vezetősége felé, hogy átvennék a Ferencváros kilépésével megüresedett helyet, egyelőre azonban még nem nyerték el a csapatok beleegyezését, akik pénzügyi nehézségekre hivatkozva utasították el jelentkezésüket. „Ezért is szeretnénk a sport terén még többet mutatni az idei kiírásban, hogy lássák, megvannak érve az Ágyúsok a magyar–román közös bajnokságban való részvételre. Október végén lesz az újabb szavazás, és reméljük, hogy akkor felvételt nyerünk a ligába” – jegyezte meg bizakodva.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!