Ettől a héttől teljes üzemmódban van a karcfalvi jégpálya, itt készül a Sportklub, de a jégcsarnok üzemeltetői arra is törekednek, hogy a Székelyföldi Jégkorong Akadémia minden alközpontja számára biztosítsanak hetente legalább egy-két jégedzési lehetőséget.
Nagy Attila, az akadémia ügyvezető igazgatója elmondta, betartanak minden járványügyi szabályt. „Lázat mérünk, mindenki, aki belép a jégpályára, maszkot visel, számos fertőtlenítős dobozt szereltünk fel a jégpálya területére, minden csapatnak két-két öltözőt biztosítunk, hogy meglegyen az előírt távolság a játékosok között. Zuhanyozni edzés után a jégpálya öltözőiben nem lehet, ezt írja elő a Bukarestből kapott, Romániában érvényes szabály” – hangsúlyozta.
A román felnőtt bajnokságra készülő Sapientia U23-as csapata egy bő 28-as kerettel készült a nyár folyamán, közülük most heten a Sportklubbal, öten pedig a Gyergyói HK-val edzenek.
„Augusztus végén eldől, hogy játékosaink közül kikre számít a Sportklub és kikre a GYHK vezetősége, majd mi is kialakítjuk azt a 25 fős keretet, amellyel benevezünk a román felnőtt bajnokságba és az európai egyetemistaligába.
– nyilatkozta Nagy Attila.
A székelyföldi egyetemistacsapat irányítását idén nyártól a svéd Jens Brändströmre bízták, az akadémiai csapatok kapusedzője pedig a finn Aleksi Jääskeläinen lesz. Mindketten megérkeztek már Csíkkarcfalvára.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!