A korábbi mérkőzéseken összeszedett eltiltások miatt hazai oldalról Mesikammen és Imre, a vendégektől Tóth Gergő és Pineo nem öltözhetett be az elődöntő ötödik összecsapására.
Ez nyugodt légkörben zajlott, a gyergyói csapat végig kézben tartotta a játékot. Williams egyéni villanása pedig a vezetést is hamar meghozta. A 14. percben a nőtt a különbség, elég érdekes körülmények között: Bodó éles szögből vette be a Praták által védett miskolci kaput, (legalábbis sokaknak úgy tűnt) ünnepelt a közönség, sőt szólt a Remete Ice Arénában a hazai góloknál szokásos zene is, villództak a fények, szállt a füst. A kapu mögött helyezkedő játékvezető viszont nem látta bent a korongot, a játék ment tovább, míg aztán Vincze lövése után már biztosan bekerült a játékszer a hálóba.
Láda Balázs, a DVTK edzője ugyan reklamált a fura történés miatt, de eredménytelenül, 2–0 lett az állás.
Egyébként Bodó lövése tényleg nem volt bent, a vasról jött ki a korong.
Nem úgy a második harmad közepén, amikor emberhátrányban lódult meg a GYHK többszörös gólkirálya, és akkor már nem volt kérdés, hogy a gól az gól. 3–0 lett így az állás.
Az utolsó húsz percben már nagy dolgok nem történtek, a Szilassy legénység rutinosan tartotta távol a miskolciakat Rinne kapujától, majd a végén Bodó üres kapus góllal lezárta a mérkőzést és egyben a párharcot is.
A Gyergyói Hoki Klub harmadik Erste Liga-döntőjére készülhet, még az a kérdés egyelőre, hogy ki lesz az ellenfele. A döntő április 9-én rajtol, amennyiben a Corona lesz a másik résztvevő, akkor Brassóban, ha BJAHC, akkor a Remete Ice Arénában.
Jégkorong Erste Liga elődöntő ötödik mérkőzés
Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék 4–0 (2–0, 1–0 1–0)
Gólszerzők: Owen Williams (4. perc), Vincze Péter (14.), Chris Bodó (29. 58.).
A párharcot a GYHK nyerte 4:1-es összesítéssel.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!